Majdnem egy évtizeddel ezelőtt játszottam először a Dragon Age: Inquisitiont, és románcoltam az édes Josephine Montilyet, a csendesen pajkos nagykövetet, akinek botrányos bárdos háttértörténete van. Minden romantikázható karakterrel, barátságban, flörtben, vagy uh, egyéb dolgokban, a vizek mélyebbre futnak, mint amilyennek elsőre tűnnek. Ez is része annak, ami miatt többszöri végigjátszásra visszatértem férfi és női inkvizítorokkal, elfekkel, törpékkel, qunariakkal és (fúj, ha kell) emberekkel. Ez egy kell-melléklet, ha ki akarod húzni a teljes paramour-készlet összegyűjtését.
Egy bizonyos gyönyörű bajuszú tevinteri mágus íve különösen gazdag vágyakozásban, szívfájdalomban és furcsa dühben, ha férfiként és nőként is megközelíted a vele való románcot. Amikor először találkozunk Dorian Pavusszal, még a szekrényben van, de már csak egy közeli érintkezés választja el attól, hogy egy méltó csődörrel előbújjon. Ha az inkvizítor nem veszi le a lábáról, akkor a Vasbika hamarosan elvégzi a feladatot, ha már egyszer beszervezték az inkvizícióhoz.
Ha azonban szerelmes hölgyként adja tudtára szándékait, egy darabig eljátssza a szerepet. Egészen addig, amíg bele nem vág a társas küldetésébe, ami arra kényszeríti, hogy szembesüljön homofób apjával. A könnyek határán leleplezi a Pavus pátriárka azon kísérletét, hogy vérmágiával „megváltoztassa” saját fia szexualitását, hogy ezzel is megőrizze a család hatalmát és befolyását. Szívszorítóan árnyalt történet, amely elveszett volna, ha Doriant nem írták volna meg kifejezetten meleg férfiként. De ugyanezeket a történeteket veszíthetjük el a Dragon Age: The Veilguardban.
Szerencsétlen a szerelemben
(A kép kreditpontja: BioWare)
A felszínen és önmagában ez a váltás nem negatív, egyszerűen csak egy másfajta irányvonal. De ahogy a fantasy RPG-k követik a Baldur’s Gate 3 elképesztő sikerét, jó okunk van arra, hogy óvakodjunk a játékosok szexuális élményeinek újraéledésétől.
Bármennyire is szórakoztató lehet a potenciális szerelmek büféjéből válogatni, ez nem mutatja be az élet és a szerelem valódi spektrumát, mint egy queer személy. Még a játék logikája szerint is, a kanonikusan biszexuális vagy pánszexuális karakterek identitása túl könnyen elmosódik, mivel minden egyes játékos a saját előítéletei szerint játszik.
Vissza Thedasba
(A kép kreditpontja: BioWare)
Dragon Age: The Veilguard előzetes: „Ez az első pillantás legalábbis meggyőzött arról, hogy még egyszer tudnék szeretni egy BioWare RPG-t.”
Kíváncsi vagyok, hogy a Veilguardban a queerness mennyire kap majd teret a komplex kifejezésre a játékos karakterek utazásán kívül. Nehéz nem aggódni, hogy az LMBTQ+ reprezentáció szempontjából ez a váltás visszalépést jelent a sorozat számára.
Majdnem egy évtizeddel ezelőtt játszottam először a Dragon Age: Inquisitiont, és románcoltam az édes Josephine Montilyet, a csendesen pajkos nagykövetet, akinek botrányos bárdos háttértörténete van. Minden romantikázható karakterrel, barátságban, flörtben, vagy uh, egyéb dolgokban, a vizek mélyebbre futnak, mint amilyennek elsőre tűnnek. Ez is része annak, ami miatt többszöri végigjátszásra visszatértem férfi és női inkvizítorokkal, elfekkel, törpékkel, qunariakkal és (fúj, ha kell) emberekkel. Ez egy kell-melléklet, ha ki akarod húzni a teljes paramour-készlet összegyűjtését.
Egy bizonyos gyönyörű bajuszú tevinteri mágus íve különösen gazdag vágyakozásban, szívfájdalomban és furcsa dühben, ha férfiként és nőként is megközelíted a vele való románcot. Amikor először találkozunk Dorian Pavusszal, még a szekrényben van, de már csak egy közeli érintkezés választja el attól, hogy egy méltó csődörrel előbújjon. Ha az inkvizítor nem veszi le a lábáról, akkor a Vasbika hamarosan elvégzi a feladatot, ha már egyszer beszervezték az inkvizícióhoz.
Ha azonban szerelmes hölgyként adja tudtára szándékait, egy darabig eljátssza a szerepet. Egészen addig, amíg bele nem vág a társas küldetésébe, ami arra kényszeríti, hogy szembesüljön homofób apjával. A könnyek határán leleplezi a Pavus pátriárka azon kísérletét, hogy vérmágiával „megváltoztassa” saját fia szexualitását, hogy ezzel is megőrizze a család hatalmát és befolyását. Szívszorítóan árnyalt történet, amely elveszett volna, ha Doriant nem írták volna meg kifejezetten meleg férfiként. De ugyanezeket a történeteket veszíthetjük el a Dragon Age: The Veilguardban.
Szerencsétlen a szerelemben
(A kép kreditpontja: BioWare)
A felszínen és önmagában ez a váltás nem negatív, egyszerűen csak egy másfajta irányvonal. De ahogy a fantasy RPG-k követik a Baldur’s Gate 3 elképesztő sikerét, jó okunk van arra, hogy óvakodjunk a játékosok szexuális élményeinek újraéledésétől.
Bármennyire is szórakoztató lehet a potenciális szerelmek büféjéből válogatni, ez nem mutatja be az élet és a szerelem valódi spektrumát, mint egy queer személy. Még a játék logikája szerint is, a kanonikusan biszexuális vagy pánszexuális karakterek identitása túl könnyen elmosódik, mivel minden egyes játékos a saját előítéletei szerint játszik.
Vissza Thedasba
(A kép kreditpontja: BioWare)