Nem gondoltam volna, hogy vigaszt találok egy olyan magas oktánszámú FPS játékban, amely az ajtók berúgását és a rongybaba ellenségek egymásnak repülését művészetté teszi, de az Anger Foot bebizonyította, hogy tévedtem. A fejlesztő Freelives, amit csak dübörgő, könyörtelen rave zenének nevezhető, fejdobogtató basszusokkal aláfestve, tényleg a legtöbbet teszi azért, hogy a Ghostrunnerhez hasonló hack n’ slasherek egy találattal megölhető, egy találattal megölhető machinációit mániákusan új magasságokba emelje.
Egyfajta cipőőrült igazságosztóként játszol, akinek egyszerű küldetése van: tisztítsd meg a találóan Shit City névre keresztelt várost a gengszter hordáktól, mindig a szeretett Preemo Sneakers-edre vadászva – valamint az ellopott édes rúgók maradékára. A „rúgók” itt a fontos szó, mivel a bal lábad a főszereplője az Anger Foot frenetikus show-jának, miközben szétzúzod a rombolható környezetet, új fegyvereket szerzel, és csillagokat gyűjtesz, hogy feloldhasd az új, seggberúgós lábbeliket és a szükséges erősítéseket, amiket ezek adnak neked. Néha azonban csak nézni jó rájuk, más párok pedig egyenesen sértőek. De a zokni és szandál vitát majd máskorra tartogatom.
Gyors lábú
(Kép hitel: Devolver Digital)További előzetesek
(Kép hitel: Curve Games)
Ez a varázslatos akció-RPG a szörnyvadászatot a Persona-szerű szociális statisztikákkal keveri egy gyönyörű kikapcsolódási meneküléshez
Az első dolog, ami feltűnt az Anger Footban, az a világának könnyedén ünneplő jellege. A lakások alkotják a két játszható zóna közül az elsőt, amelyet az erőszakos banda és annak kétes főnöke, Goo Cop ostromol. A rikító, élénk színek és a dübörgő basszus a nyomornegyedet egy technicolor játszótérré változtatja, amelyen keresztül lehet száguldozni, és egy sör itt vagy egy energiaital ott csak tovább fokozza a teljes buli hangulatát.
Játékmenetileg az Anger Foot nem is lehetne egyszerűbb és technikásabb hozzá. A képernyő bal felső sarkában egy időzítő ketyeg lefelé, miközben a lehető leggyorsabban manőverezem az egyes szinteket, a bal kontroller ravaszával közelharc-távolságban lévő ellenségeket lövöldözve, vagy a jobbal távolról lövöldözve rájuk. Nincs mód a kitérésre, így sokszor a falakat kell átkarolnom, hogy fedezékbe vonuljak és megszakítsam a látóhatárt. Bevallom, hogy többször is sikerült pisztolyos ellenségek hordái ellen úgy, hogy ajtókeretek mögé bújtam, átcsalogattam az ellenséget, és addig rúgtam, amíg a zene tompa nem szólt, jelezve, hogy kiürítettem a szobát.
Nem gondoltam volna, hogy vigaszt találok egy olyan magas oktánszámú FPS játékban, amely az ajtók berúgását és a rongybaba ellenségek egymásnak repülését művészetté teszi, de az Anger Foot bebizonyította, hogy tévedtem. A fejlesztő Freelives, amit csak dübörgő, könyörtelen rave zenének nevezhető, fejdobogtató basszusokkal aláfestve, tényleg a legtöbbet teszi azért, hogy a Ghostrunnerhez hasonló hack n’ slasherek egy találattal megölhető, egy találattal megölhető machinációit mániákusan új magasságokba emelje.
Egyfajta cipőőrült igazságosztóként játszol, akinek egyszerű küldetése van: tisztítsd meg a találóan Shit City névre keresztelt várost a gengszter hordáktól, mindig a szeretett Preemo Sneakers-edre vadászva – valamint az ellopott édes rúgók maradékára. A „rúgók” itt a fontos szó, mivel a bal lábad a főszereplője az Anger Foot frenetikus show-jának, miközben szétzúzod a rombolható környezetet, új fegyvereket szerzel, és csillagokat gyűjtesz, hogy feloldhasd az új, seggberúgós lábbeliket és a szükséges erősítéseket, amiket ezek adnak neked. Néha azonban csak nézni jó rájuk, más párok pedig egyenesen sértőek. De a zokni és szandál vitát majd máskorra tartogatom.
Gyors lábú
(Kép hitel: Devolver Digital)További előzetesek
(Kép hitel: Curve Games)
Ez a varázslatos akció-RPG a szörnyvadászatot a Persona-szerű szociális statisztikákkal keveri egy gyönyörű kikapcsolódási meneküléshez
Az első dolog, ami feltűnt az Anger Footban, az a világának könnyedén ünneplő jellege. A lakások alkotják a két játszható zóna közül az elsőt, amelyet az erőszakos banda és annak kétes főnöke, Goo Cop ostromol. A rikító, élénk színek és a dübörgő basszus a nyomornegyedet egy technicolor játszótérré változtatja, amelyen keresztül lehet száguldozni, és egy sör itt vagy egy energiaital ott csak tovább fokozza a teljes buli hangulatát.
Játékmenetileg az Anger Foot nem is lehetne egyszerűbb és technikásabb hozzá. A képernyő bal felső sarkában egy időzítő ketyeg lefelé, miközben a lehető leggyorsabban manőverezem az egyes szinteket, a bal kontroller ravaszával közelharc-távolságban lévő ellenségeket lövöldözve, vagy a jobbal távolról lövöldözve rájuk. Nincs mód a kitérésre, így sokszor a falakat kell átkarolnom, hogy fedezékbe vonuljak és megszakítsam a látóhatárt. Bevallom, hogy többször is sikerült pisztolyos ellenségek hordái ellen úgy, hogy ajtókeretek mögé bújtam, átcsalogattam az ellenséget, és addig rúgtam, amíg a zene tompa nem szólt, jelezve, hogy kiürítettem a szobát.
Még a sunyi stratégiáimmal is csillagokat kapok az erőfeszítéseimért, amikor minden szintet megtisztítok. A játék garantálja, hogy mindig kapok legalább egyet a győzelmem jeléül, további kettőt pedig bizonyos feltételek teljesítésével szerezhetek. A csak taktikai rúgással teljesíthető követelményt talán a legkönnyebb teljesíteni, de belefutottam egy olyanba is, amely arra szólított fel, hogy öt másodperc alatt legyőzzem a szintet. Párszor próbálkoztam is ezzel, az első ellenséget megöltem, és elkaptam tőle egy pisztolyt, hogy összetörjem az üvegablakot, ami elválasztja a kezdőszobámat a túloldalán lévő lépcsőházi kapualjtól, de az életem árán sem tudtam rájönni, hogyan ugorjak át rajta.
(A kép kreditpontja: Devolver Digital)