Nincs könnyű módja annak, hogy ezt úgy mondjam, hogy ne hangozzék túlzásnak, de a #BLUD (kiejtése: „hashtag blood”) a fejlesztő Exit 73 Studios-tól és a kiadó Humble Games-től olyan, mintha valaki fogta volna a Buffy the Vampire Slayer általános alapfeltevését, és egy turmixgépben összekeverte volna a The Powerpuff Girls és a Cuphead rajzfilmes esztétikájával, Zelda-szerű dungeon crawlinggal. Valójában olyan érzés, mintha valaki egy olyan hangulati táblát állított volna fel a játék megalkotásakor, amely kifejezetten az én érzékenységemet hivatott kiszolgálni. És, nos, ez bejött; engem teljesen beszippantott (Érted? Mert vámpírok?).
A #BLUD a játékosok Becky Brewster bőrébe bújnak, aki egy bátor főhős, aki a szép Carpentersville-i középiskolába jár. De nem minden az, aminek látszik, mivel valamiféle démoni erő sorakozott fel itt, és Becky a vámpír apokalipszis élvonalában találja magát, egy megbízható hokiütővel a kezében.
BLUD a #BLUD istenért
A játék az ingujján viseli inspirációit, és már az első pillanattól kezdve nyilvánvaló, hogy a rajzfilmes dungeon crawler a durva horror és a komédia keveréke lesz. Ami kevésbé nyilvánvaló, az az, hogy ezek az inspirációk mennyire jól illeszkednek egymásba, mivel a #BLUD-dal töltött korai időmben kissé lomhának és lötyögősnek éreztem a különböző NPC-kkel és mechanikákkal való találkozást – nem is beszélve a számos fetch questről.
Indie Spotlight
(Képhitel: 5 Lives Studios)
A Cozy Caravan az Animal Crossing és a Cooking Mama találkozása, a legédesebb karakteralkotási lehetőségekkel.
Ez nem azt jelenti, hogy mindez unalmas vagy felesleges. Bármilyen prológus, ami több lépést vesz igénybe, mindig úgy érzi, hogy a súrlódás a jó szórakozás útjába áll, és legalább a #BLUD-nak az a szerencséje, hogy valóban jól néz ki – a különböző ellenséges animációk és a karakterek zagyva összenyomása a fő fénypont – a kezdetektől fogva. De nagyjából egy-másfél óra kellett ahhoz, hogy eljussak egy olyan pontra, ahol tényleg úgy éreztem, hogy valami mechanikailag értelmes dolgot csinálok.
Ha már a lassú kezdésnél tartunk, a kezdetben harcolt bogarak és patkányok elleni harc valószínűleg kissé nehézkesnek fog tűnni azok számára, akik mondjuk a Hadeshez vagy hasonlóhoz szoktak. Soha nem tudtam megszabadulni attól az érzéstől, hogy szánalmasan rosszul ítélem meg a távolságokat vagy az irányokat, amikor megpróbáltam kiütni magam a problémákból. De amint feloldottam a fent említett mezei hokiütőt (majd a hozzá tartozó fejlesztéseket), az egész jelentősen kisimult. A #BLUD játékmenetének van egy kellemes, nugátos közepe, ha előbb egy kicsit el tudsz rágódni rajta.
POW! BANG! BIFF!
Nincs könnyű módja annak, hogy ezt úgy mondjam, hogy ne hangozzék túlzásnak, de a #BLUD (kiejtése: „hashtag blood”) a fejlesztő Exit 73 Studios-tól és a kiadó Humble Games-től olyan, mintha valaki fogta volna a Buffy the Vampire Slayer általános alapfeltevését, és egy turmixgépben összekeverte volna a The Powerpuff Girls és a Cuphead rajzfilmes esztétikájával, Zelda-szerű dungeon crawlinggal. Valójában olyan érzés, mintha valaki egy olyan hangulati táblát állított volna fel a játék megalkotásakor, amely kifejezetten az én érzékenységemet hivatott kiszolgálni. És, nos, ez bejött; engem teljesen beszippantott (Érted? Mert vámpírok?).
A #BLUD a játékosok Becky Brewster bőrébe bújnak, aki egy bátor főhős, aki a szép Carpentersville-i középiskolába jár. De nem minden az, aminek látszik, mivel valamiféle démoni erő sorakozott fel itt, és Becky a vámpír apokalipszis élvonalában találja magát, egy megbízható hokiütővel a kezében.
BLUD a #BLUD istenért
A játék az ingujján viseli inspirációit, és már az első pillanattól kezdve nyilvánvaló, hogy a rajzfilmes dungeon crawler a durva horror és a komédia keveréke lesz. Ami kevésbé nyilvánvaló, az az, hogy ezek az inspirációk mennyire jól illeszkednek egymásba, mivel a #BLUD-dal töltött korai időmben kissé lomhának és lötyögősnek éreztem a különböző NPC-kkel és mechanikákkal való találkozást – nem is beszélve a számos fetch questről.
Indie Spotlight
(Képhitel: 5 Lives Studios)
A Cozy Caravan az Animal Crossing és a Cooking Mama találkozása, a legédesebb karakteralkotási lehetőségekkel.
Ez nem azt jelenti, hogy mindez unalmas vagy felesleges. Bármilyen prológus, ami több lépést vesz igénybe, mindig úgy érzi, hogy a súrlódás a jó szórakozás útjába áll, és legalább a #BLUD-nak az a szerencséje, hogy valóban jól néz ki – a különböző ellenséges animációk és a karakterek zagyva összenyomása a fő fénypont – a kezdetektől fogva. De nagyjából egy-másfél óra kellett ahhoz, hogy eljussak egy olyan pontra, ahol tényleg úgy éreztem, hogy valami mechanikailag értelmes dolgot csinálok.