Ki is valójában Hideo Kojima? A Metal Gear Solid franchise és a 2019-es posztapokaliptikus sci-fi Death Stranding alkotóját és rendezőjét a játékipar egyik bonafide szerzői rendezőjeként emlegetik. De bármennyire is aktív Kojima a közösségi médiában, ahol gyakran kitűzi mozifilozófiai zászlaját, az életéről többnyire nem tudunk.
A Glen Milner által rendezett új dokumentumfilm, a Hideo Kojima: Connecting Worlds nem igazán meséli el alanyának élettörténetét. Egyáltalán nem fordít valódi időt arra, hogy elmerüljön a Kojima és a Konami, a japán játékóriás, a Metal Gear Solid-sorozathoz hasonló játékok gyártásával meggazdagodott japán játékgyártó közötti viszálykodásban – és nem tesz említést a Silent Hillsről, Kojima törölt horrorjátékáról sem, amelyet híresen megelőzött a P.T., a 2014-es rövid „játszható teaser” horrorvállalkozás. A dokumentumfilm inkább Kojima művészetét és személyiségét vizsgálja egy órányi játékidejét, felfedve egy excentrikus, saját bevallása szerint mikromanagert, akinek visszatérő narratív témái és a világ összekapcsolásának vágya egy kíváncsisággal teli gyermekkorban gyökerezik.
A Kojimával készült interjúk mellett a dokumentumfilmben a stúdiójában, a Kojima Productionsben dolgozó munkatársaival, az iparág olyan kiválóságaival és hollywoodi barátaival, mint Norman Reedus, George Miller, Grimes és Mads Mikkelsen is szerepelnek interjúk, amelyek saját bepillantást engednek Kojima átláthatatlan zsenialitásába. A Tribeca Filmfesztiválon tartott világpremier vetítése után íme nyolc dolog, amit a filmből megtudtunk Hideo Kojimáról és a Death Stranding készítéséről.
A Death Stranding kockázatos vállalkozás volt
(Képhitel: Kojima Productions)
Hogy megfelelően megalapozza az érzelmi tétet, Glen Milner rendező a dokumentumfilmet egy homályos áttekintéssel nyitja, amely Kojima Konamitól való kilépését (név szerint sosem említi) és a Kojima Productions újjáalakulását a Sony alatt. A film 2016-ban kezdődik – van egy felvétel, amikor Kojima kibontja az új számítógépet az irodában – és a Death Stranding fejlesztésének kezdetén.
Bár Kojima a játékipar meghatározó alakja, még mindig sokat kell bizonyítania, hogy egyedül van. A Konaminál Kojima feladata – szavai szerint – a „profit és a cég márkájának védelme” volt. Amikor még a Konaminál fejlesztett játékokat, a cég elég nagy egység volt ahhoz, hogy a kereskedelmi kudarcok ellenére is támogassa a csapatokat. Most azonban Kojima független, és a Death Stranding egy eredeti koncepció egy olyan média-ökoszisztémában, amelyet a bevált szellemi tulajdonok uralnak. Kojima azt mondja a filmben: „Ha elrontom, nem lesz fizetésem”.
Ráadásul a Death Stranding nem egy egyszerű akciójáték. Ehelyett, Kojima néhány személyes filozófiáját és politikáját követve, a Death Stranding a játékosok egy futárt irányítanak, akinek a feladata csomagok szállítása a kolóniáknak és egy műholdas hálózat helyreállítása, miközben egy hatalmas, szörnyek által elárasztott poszt-apokaliptikus Egyesült Államokon haladnak keresztül. A hangsúlyt az egyjátékos átkelésre, a túlélésre és egy olyan melankolikus hangulatra helyezve, amely ma már a Covid-19 világjárványra előrevetítettnek tűnik, Kojima saját csapata fittyet hányt a játék eredeti koncepciójára. Kojima szerint „nagyrészt negatív reakciót” kaptak mindenkitől.
Kojima édesapjának halála vezetett a játékokkal kapcsolatos karrierjéhez.
(Kép hitel: Konami)
A Connecting Worlds messze nem egy mélyreható életrajz Kojimáról. Bár Kojima említést tesz szüleiről és oszakai gyermekkoráról, nem látunk vizuális bizonyítékokat Kojima neveltetéséről. Nincsenek családi fotók, nincsenek házi videók. Még Kojima szüleinek nevét sem tudjuk meg.
Viszont megtudunk róluk egy keveset. A filmben Kojima megemlíti, hogy apja halála alapvetően lehetővé tette számára, hogy a videojátékokkal foglalkozzon megélhetésből. Mint Kojima elmondja, a videojátékoknak a 70-es évek végén és a 80-as évek elején Japánban rossz híre volt. Kojima édesanyja azonban elfogadta fia ambícióit. Kojima szerint a tágabb családja úgy gondolta, hogy elpazarolja a kilátásait, és abszolút tudta, hogy az apja sem hagyta volna jóvá. Borúsan hangzik, de mi lenne ma Hideo Kojima, ha az apjára hallgatott volna?
Kojima egy mikromenedzser
(Kép hitel: @HIDEO_KOJIMA_EN)
Ez talán nem meglepő, tekintve a játékgyártás felülről lefelé irányuló, kollaboratív jellegét, de Hideo Kojima szabadon bevallja, hogy egyfajta mikromenedzser. Szívesen vonja be magát a produkció nagyon sok aspektusába. A filmben Kojima hosszú vitákba bocsátkozik olyan látszólag apróságokról, mint az utak elrendezése és a képernyőn megjelenő HUD színválasztása.
Kojima viccelődik azzal, hogy álmában hibakeresést végez. Néhány beszélő fej a filmben, mint például a CHVRCHES énekesnője, Lauren Mayberry, megkérdőjelezi, hogy Kojima egyáltalán alszik-e.
Kojima filmes hatásai
(Képhitel: Columbia Pictures)
Nem titok, hogy Hideo Kojima imádja a filmeket. „A testem 70%-a filmekből áll” – olvasható angol nyelvű Twitter-oldalának biojában. A dokumentumfilmben Kojima azt mondja, a mozi „olyan” a lényének, mint a napfény.
Természetesen egy Kojimáról szóló film elmerül a filmművészet iránti szeretetében. A játékrendező megemlíti néhány kedvenc alkotóját, mint David Lynch, David Cronenberg és Stanley Kubrick; egy ilyen megnyilatkozás rávilágíthat Kojima néhány korábbi munkájára, például a háborúellenes témák túlsúlyára, amelyek mind Kubrick Dr. Strangelove-jában, mind Kojima Metal Gear Solidjában megtalálhatók.
A dokumentumfilmből kiderül, hogy Kojima legalább egy filmet vetített a Death Stranding fejlesztőinek: a 2017-es Loving Vincent című életrajzi filmet. A Dorota Kobiela és Hugh Welchman által rendezett film Vincent Van Gogh életét és halálának tragikus körülményeit meséli el, újszerű megközelítésben, animációs kísérletek segítségével próbálva megismételni Van Gogh híres festményeinek stílusát.
Kojima nem említ kifejezetten semmilyen okot, amiért a Loving Vincentet a Death Stranding fejlesztőinek szűri. Lehet, hogy a film lehangoló hangvétele az, amit Kojima a játékhoz akart. Talán annak kísérletező kedve volt az, amit Kojima a többi alkotótársának is szeretett volna. Talán egyszerűen csak a film megragadó művészete volt az, amiből mindenkit inspirálni akart. Talán mindezek együttesen.
A Death Stranding sztárjai nehezen értették meg.
(Képhitel: Sony)
Kojima filmek iránti szeretete kiterjed a videojátékos munkáira is, a Death Strandinghez egy maroknyi művészfilmes és hollywoodi sztár is csatlakozott.
Az Oscar-díjas Guillermo del Toro, aki a játék egyik karakterének kölcsönzi a képmását, Kojima egyik leglelkesebb támogatója, és úgy tűnik, ő az, aki összehozta Kojimát olyan színészekkel, mint Norman Reedus, Lea Seydoux és Mads Mikkelsen. A dokumentumfilmben Reedus viccesen részletezi, hogyan mutatták be Kojimának del Torón keresztül, aki előre felhívta őt, és arra utasította, hogy mondjon igent arra, amit Kojima mond neki.
A színészek mindegyike bevallja, hogy nehezen értette meg a Death Strandinget. Troy Baker, aki az antagonista Higgs Monaghant alakítja, azt mondja, hogy „csepegtetni” kellett neki a történetet, hogy felfogja. Ez és a fáradságos produkció között, amely kiterjedt szinkronhang- és motion-capture-előadásokat tartalmazott, nem meglepő, hogy a Death Stranding néhány fejet ért. De az összes érintett színész azt mondja, hogy egyszerűen csak megengedték maguknak, hogy „bízzanak” Kojimában, mint bármelyik filmrendezőben, és felfedezték, hogy ez a bizalom kifizetődő.
Hideo Kojima fenntartja a háborúellenes politikát a játékaiban
(Képhitel: Konami)
Kojima a dokumentumfilmben elárulja, hogy a szülei túlélték a második világháborút, és annyi szenvedést viseltek el anélkül, hogy igazán felfogták volna annak teljes nagyságát. A film Kojima pacifizmusát az ő örökölt traumáira keretezi, ami talán megmagyarázza, hogy az olyan játékok, mint a Metal Gear Solid, bármennyire is menők, miért nem tisztelik a háborús hősiességet, mint más videojátékok.
Kojima azt mondja, hogy a háborús játékokat „kényelmetlenül érzi”, és amikor 1986 körül elkezdett játékokat készíteni, „nem akarta a harcot hősként ábrázolni”. Bárki, aki játszott már a Metal Gear-sorozattal, elmondhatja, hogy a közvetlen harc aligha a játékmenetük, és hogy a lopakodás nem csak az egyetlen járható út, de precizitást követel, hogy jól csináljuk, különben veszélynek teszi ki a játékost.
Hogyan vezetett az 1970-es Japan Expo a Death Strandinghez?
(Képhitel: Kojima Productions/505 Games)
Kojima a gyerekkorát introvertált, de kíváncsisággal teli gyermekként írja le. Gyakran menekült a való világ elől a sci-fi irodalom és a populáris kultúra segítségével. Az ilyen túlmozgásos képzelőerőnek voltak hátrányai is, Kojima elárulta, hogy rettegett egyedül hazamenni az iskolából, mivel szülei sokáig dolgoztak. Kojima még felnőttként sem bírja elviselni, ha egyedül van a sötétben.
Ez a dokumentumfilmben tett felfedezés magyarázatot adhat a P.T.-re. Még az Eurogamernek adott 2012-es interjújában Kojima azt mondta, hogy pontosan azért érdekli egy horrorjáték készítése, mert „egyfajta ijedős típus”, így talán tudja, hogyan kell úgy megijeszteni a közönséget, ahogy a műfaj veteránjai nem. Évekkel később Kojima lángra lobbantotta a játékvilágot a P.T.-vel, a Kojima és Guillermo del Toro által közösen tervezett Silent Hill folytatás játszható demójával, amelyet aztán szertelenül töröltek.
De Kojima gyermekkori kíváncsisága ösztönözte a rajongást az oszakai szomszédságán túli világ iránt. 1970-ben szülővárosa adott otthont a Japán Világkiállításnak, vagyis az Expo ’70-nek, amely Kojima szerint az első alkalom volt, amikor a világ minden tájáról érkező emberekkel találkozott és látott. A vásár látnivalóinak nagy része a legmodernebb technológiákat mutatta be – a dokumentumfilmben szereplő archív felvételeken emberek próbálják ki a „videotelefonokat” -, ami meggyőzte Kojimát arról, hogy a technológia a világbéke felé vezető út. Nehéz nem észrevenni, hogy Kojima ugyanígy közelíti meg a játékokat: a Death Stranding arról szól, hogy az elszigeteltség világában igyekszik összekötni az embereket.
Hogyan látja Kojima a Death Strandinget a világjárvány fényében
(Képhitel: Sony)
A Death Stranding először 2019. november 8-án jelent meg PS4 konzolokra. Decemberre az újszerű koronavírus első esetei kerültek a címlapokra, és 2020 márciusára a világ széles körű karantént tartott be.
A Death Stranding nem egy levegőben terjedő vírus által okozott apokalipszisben játszódik. De a játék komor hangulata, a kollektív elszigeteltség, a társadalmi hanyatlás és a munka hétköznapi, mégis nélkülözhetetlen szükségletei mellett a kollektív elszigeteltség, a társadalmi hanyatlás és a munka hétköznapi, mégis nélkülözhetetlen szükségleteinek témái olyan valóságot idéznek, amelyet oly sokan tapasztaltak a globális világjárvány idején. Az olyan kiadványok, mint az NPR úgy kommentálták a Death Stranding hátborzongató előérzetét, mint „egy kiterjesztett meditáció a halálról, a magányról és a kapcsolatról”, és „csendesen elgondolkodtató arról, hogyan építünk hidakat egymáshoz még a veszélyben is”.
Most a dokumentumfilmben Hideo Kojima és más alanyok nyilatkoznak a játék véletlenül időszerű történetmeséléséről. Néhányan azzal viccelődnek, hogy Kojima egy „félig próféta”, míg del Toro egy sokkal élesebb megjegyzést tesz, miszerint a Death Stranding „egy Covid-játék volt, mielőtt Covid [megtörtént]”. Kojima a maga részéről visszautasít minden olyan elképzelést, hogy a jövőbe látna. Mindössze annyit akart, és még mindig azt akar, hogy a játékok összekapcsolják az embereket a világ minden táján.
Íme a legjobb Metal Gear-játékok abszolút, végleges, teljesen megkérdőjelezhetetlen sorrendje