A Haunting in Venice a természetfeletti világba való belépés a megfelelő lépés a Poirot-sorozat számára.

Október már csak egy karnyújtásnyira van, a kísérteties szezon pedig rohamosan közeledik – bár egyesek számára máris beköszöntött, hiszen amint a naptár szeptember 1-jére fordult, felöltötték a teljesen fekete ruhatárat, és kirakták a tököket a bejárati ajtó mellé. Minden halloween alkalmával egy csomó új film érkezik, amelyek remélik, hogy megijesztik a közönséget, és ez idén sincs másképp. Olyan filmek kerülnek a mozikba, mint a Five Nights At Freddy’s című videojáték-adaptáció, a Fűrész X véres ügye és Az ördögűző: Hívők című horror folytatása – és ez még csak a kezdet. Ezúttal azonban egy meglepő újdonsággal bővül a kínálat, hiszen egy bizonyos bajuszos detektív is csatlakozik a soraikhoz.

A színész, rendező és mindenes hollywoodi legenda, Kenneth Branagh Poirot-filmsorozatát ugyanis komolyan felrázza a természetfeletti felé fordulással. Míg az előző részek, a Gyilkosság az Orient expresszen és a Halál a Níluson bizonyára hagyományosabb megközelítésben dolgozták fel Agatha Christie klasszikus történeteit, a legújabb fejezet, a Kísértés Velencében az év ezen időszakának kísérteties hangulatát idézi. Poirot-normal Activity valaki?

Paranormális tevékenység

Kenneth Branagh mint Hercule Poirot a Kísértés Velencében című filmben

(Képhitel: 20th Century Studios)

A Christie Hallowe’en Party című történetén lazán alapuló filmnek már eleve hátborzongató éle van, köszönhetően a regénynek, amelyet Branagh itt választott adaptációnak. A hangsúly azonban tényleg a „laza” szón van, mivel a film készítői új irányba viszik a történetet, ami máris vitát váltott ki az írónő rajongói között. Nemcsak a cselekményt helyezték át az angol vidékről a süllyedő Velencébe, hanem a cselekmény is drámaian megváltozott. Újra találkozunk Poirot-val (Branagh), aki éppen Olaszországban próbálja élvezni a nyugdíjas éveit – egy testőr (Riccardo Scamarcio) viccesen a csatorna vizébe lök mindenkit, aki egy rejtéllyel zaklatja. A férfit azonban előcsalogatja, amikor egy régi barátja (Tina Fey) meghívja egy sÉance-ra, ahol egy anya (Kelly Reilly) próbál kapcsolatba lépni halott lányával. Persze hamarosan újabb holttestek kezdenek felhalmozódni…

Bár a történet új irányba való elmozdítása némi visszatetszést váltott ki a Christie-olvasók körében, végső soron Branagh talán kockázatos húzása a természetfeletti felé, a regény halloweeni éjszakai helyszínét kihasználva, a franchise számára a helyes lépés volt. A feszültség minden jelenetben kísért, hiszen nemcsak egy gyilkos van szabadlábon, hanem valami túlvilági dolog is a háttérben. Ahogy a szereplők körbefutják ezt a gyönyörű, de összeomló gótikus palotát, minden ajtó mögött valami újat fedeznek fel, és mindig fennáll az esélye, hogy valami megmagyarázhatatlannak tűnő dologról van szó.

Ez tovább fokozza az amúgy is izgalmas hangulatot, és olyan szintre emeli azt, hogy egyre inkább előre dőlsz a székedben. A természetfeletti éle a látványnak is új életet ad, ahogy Branagh megragadja a lepusztult kúria árnyait, és játszik a sötétséggel. A filmet egyszerűen lenyűgöző a nagyvásznon nézni. Mindeközben azok a holland szögek, amelyeket a rendező mindig is előszeretettel használt ezekben a filmekben, nos, itt végre értelmet nyernek!

Olvassa el  Michael Keaton leg ikonikusabb szerepei, rangsorolva

Valami gonoszság errefelé jön…

kísértetjárás Velencében

(Képhitel: 20th Century Studios)

Talán a legfontosabb azonban az, hogy Poirot-t egy új kihívás elé állítja, olyasvalami elé, amivel még soha nem nézett szembe, és mind őt, mind a nézőket az ismeretlenbe taszítja. Nem hívőként lép be a sÉance-ba, aki cinikusan viszonyul Michelle Yeoh médiumához és a természetfeletti legendákhoz, amelyekről az együttes szereplőgárdája beszél. Ahogy azonban Poirot szellemekkel kezd találkozni és furcsa dolgokat tapasztal, kételkedni kezd mind a hitében, mind a saját képességeiben. Az a makacs, magabiztos vonása kezd megtörni, és először nem vagyunk biztosak benne, hogy képes lesz-e megoldani ezt a rejtélyt.

Az évtizedeken át tartó Poirot-rejtélyek után ennek az új területnek a felfedezése pontosan az, amire szükség volt ahhoz, hogy új lendületet adjon a szeretett figurának. Ahogy James Prichard executive producer, aki történetesen Christie dédunokája is, a Total Filmnek nyilatkozta az év elején, egyszerűen „nem lehet újra és újra ugyanazt csinálni”. Míg a „ha nem romlott el, ne javítsd meg” általános szabálya lehetett volna a legkönnyebb út a filmkészítők számára, egy merész új irányvonal jobban meglepné a közönséget.

Az A Haunting In Venice-t is segíti, hogy kitűnjön a zsúfolt krimi-piacról, egyszerűen azzal, hogy valami mást csinál. Míg a horrorfilmek között rengeteg példa akad olyanra, amiben egy gyilkossági rejtély is szerepel, például a Sikoly és a Boldog halálnapot filmek, addig nem sok nyomozós dráma reméli, hogy természetfeletti borzongás fut végig a hátunkon. Fontos megjegyezni, hogy Branagh filmje nem szigorúan horror, ami csalódást okozhat a műfaj rajongóinak (bár a mellettem ülő gyáva barátom egy szellem megjelenésekor felugrott a székéből), de mindenképpen horror-közeli.

Hogy a jövőbeni fejezetek folytatják-e a természetfeletti témakörét, azt még nem tudjuk, de remélhetőleg Branagh levonja a megfelelő tanulságot ebből a hátborzongató csemegéből, hogy Poirot és a szellemek a halloweeni mennyországba illenek.

Az A Haunting In Venice már a mozikban van. Ha szeretnéd tudni, mi mást tartogat még az év, nézd meg a 2023-as év összes fontos filmbemutatóját tartalmazó kalauzunkat.

Frenk Rodriguez
Frenk Rodriguez
Helló, a nevem Frenk Rodriguez. Tapasztalt író vagyok, aki képes világosan és hatékonyan kommunikálni az írásaimon keresztül. Jól ismerem a játékipart, és naprakész vagyok a legújabb trendekkel és technológiákkal kapcsolatban. Részletorientált vagyok, és képes vagyok a játékok pontos elemzésére és értékelésére, valamint objektivitással és tisztességgel közelítem meg a munkámat. Kreatív és innovatív szemléletet is viszek az írásaimba és az elemzéseimbe, ami segít abban, hogy az útmutatók és az értékelések érdekesek és érdekesek legyenek az olvasók számára. Összességében ezek a tulajdonságok lehetővé tették, hogy megbízható és megbízható információforrássá váljak a játékiparban.