Figyelem: Ez a cikk spoilereket tartalmaz a Madame Webről, ezért győződj meg róla, hogy láttad a Marvel-filmet, mielőtt tovább olvasol.
A Madame Web kapcsolata a Pókemberrel már régóta fájó pont. A Sony Marvel-univerzumának legújabb darabját eredetileg Pókember-spinoffként hirdették meg, amely a képregények kulcsfontosságú karaktereit mutatja be először élőszereplős változatban, köztük a címadó látnokot és a Pókasszonyok válogatottját. A film megjelenési dátumához közeledve azonban ez némileg megváltozott.
Ahelyett, hogy spin-offnak nevezték volna, a stúdió elkezdte hangsúlyozni az önálló jellegét. A Sony Pictures hivatalos honlapja szerint „a Marvel-kiadás egyik legrejtélyesebb hősnőjének önálló eredettörténete”. Eközben Lorenzo di Bonaventura producer a ComicBook.com-nak elmondta, hogy azért nincs Madame Web poszt-credits jelenet, mert nem akarták, hogy túl sok kapcsolat legyen a tágabb hálós univerzummal.
„Már korán meghoztuk azt a döntést, hogy ennek a történetnek az az előnye, hogy nem kötjük az összes többi történethez” – mondta Bonaventura. „Le a kalappal. De igazából egy karakteres utazásra akartunk koncentrálni, és szerintem a szuperhős-fáradtság egy része, amiről az emberek beszélnek, azért van, mert ezek a filmek gyakran nem a központi karakterről szólnak”.”
Ez egy csodálatra méltó megközelítés, hogy úgy döntöttek, hogy egy új karakter egyéni eredettörténetének megalkotására összpontosítanak ebben az univerzumban, állandó külső utalások nélkül. Vagy legalábbis az lenne, ha a Madame Web valóban ezt tenné. Ehelyett az eredmény valahol középen helyezkedik el, tele Pókember húsvéti tojásokkal és utalásokkal, amelyek sosem kapják meg azt az utat, amire szükségük lenne ahhoz, hogy kielégítőnek érezzék magukat.
Elkötelezettségi problémák
(Kép hitel: Sony)
Ahelyett, hogy egyszerűen megemelnénk a kalapot, ahogy Bonaventura javasolta, a film tele van Pókember-utalásokkal. Vegyük például Adam Scott Ben bácsijának bemutatkozását: a filmben soha nincs kétség afelől, hogy Ben Parker valójában ki is ő, az új nőre való utalásokkal, aki az életébe lépett (szia, May néni), egészen az okoskodásokig, hogy ő egy nagybácsi, akinek „minden móka, de semmi felelősség”.
Scott bájos alakítása ellenére azonban semmit sem tudunk meg a karakteréről; a gondolatairól, motivációiról, vagy arról, hogy mi történik vele a Pókember: Hazatérés kezdete előtt. Ehelyett a bemutatkozását sosem érezzük többnek, mint egy elnyújtott, eldobott bólintást.
Aztán ott van az egész mellékszál Peter Parker születésének története, ahol Emma Roberts karaktere, Mary Parker a férjére, Richardra hivatkozik, és arról beszél, hogy a babájuk „ugrál” a hasában. Egyértelműen a kis Pókica, de a film még ezt sem tudja teljesen vállalni, mivel a „Peter Parker” név valójában soha nem kerül említésre.
Ezekhez társulnak a tudatosabb utalások, köztük a képregénybeli 4 Star Diner helyszínére való bólintás és a Pókember ikonikus „felelősség” mondatának eljátszása az utolsó harmadban. Ez utóbbit S. J. Clarkson rendező a GamesRadar+-nak úgy jellemezte, hogy így tiszteleg a képregények előtt. Azonban anélkül, hogy ez a mondat megkapná a neki kijáró súlyt (a Pókember filmes univerzumában számos szívszorító jelenet része volt), csak egy oldalvágásnak tűnik a közönség számára, anélkül, hogy a kellő árnyalatossággal kielégítő lenne.
Újszerű megközelítés
(A kép kreditpontja: Sony/Marvel Entertainment)
Az a döntés, hogy a Madame Web a Pókháló-történetben elfoglalt helyének elismerése, ugyanakkor a saját dolgai között egyensúlyoz, azt eredményezi, hogy egyik mellett sem képes elköteleződni. Persze nem ez az egyetlen problémája a Madame Webnek – ahogyan arra kritikánk is rámutat, a termékelhelyezés és a nehézkes kiállítás is hátráltatja a legújabb Marvel-származottat.
De nem lehet nem elgondolkodni azon, hogy ha a Sony teljes mértékben elkötelezte volna magát Cassandra Webb (Dakota Johnson), Julia Cornwall (Sydney Sweeney), Mattie Franklin (Celeste O’Connor) és Anya Corazon (Isabela Merced) eredettörténetének szélesebb utalások nélküli felépítése mellett, akkor talán a történet néhány nehézségét sikerült volna leküzdeni.
Számtalan jól sikerült példa van, amiből a film is meríthetett volna. A galaxis őrzői az MCU legfigyelemreméltóbb példája, míg a DC-nél a Joker és A Batman friss perspektívákat hozott a túlhaladott történetekbe. Nézőként úgy érzem, ha a Sony valóban el akarja kötelezni magát a saját Marvel-univerzumának felépítése mellett, akkor hasonló megközelítést kell keresniük.
És bár a Madame Web nem tudott kibújni a Pókember kusza hálójának árnyékából, ez egy új út lehet a stúdió számára. Amit eddig láttunk a Kraven, a vadász képregényes eredetétől elhajló Kravenről, az azt jelezheti, hogy a Sony ezt fel fogja karolni. A Madame Web elpazarolt potenciáljából valóban le lehet vonni a tanulságokat, de már csak arra kell várni, hogy megfogadják-e azokat.
Ha többet szeretnél megtudni, nézd meg a Madame Web befejezését magyarázva, valamint azt, hogy mit mondott Dakota Johnson a szuperhősruhába bújásról.