Ez a cikk enyhe spoilereket tartalmaz az Insidious: The Red Door című filmhez. Ha még nem nézted meg a filmet, és nem akarsz előre tudni semmit, akkor most fordulj vissza.
Patrick Wilsontól nem idegenek a félelmetes filmek, hiszen az elmúlt 13 évben az Elvarázsoltak és az Insidious című horrorfranchise-ok frontembere volt. Utóbbi legújabb fejezetéig, az Insidious: A vörös ajtóig azonban nem volt annyira járatos a rendezésben. Az ötödik részhez a színész először állt kamera mögé, és visszavitte a sorozatot a kezdetekhez, visszahozva Josh Lambertet és családját az eredeti filmből és az Insidious: 2. fejezetből – ez a narratív döntés csak akkor született meg, amikor a Josh-t alakító Wilson aláírt a 2019-es folytatás rendezésére.
„Véletlenül az utolsó Elvarázsoltak-film forgatásának első napján kaptam egy 15 oldalas vázlatot; ezek a világok örökre összefonódtak számomra. De ez csak egy pályázat volt, hogy benne legyek” – magyarázta Wilson a GamesRadar+-nak. „Más volt a felállás. Csak Dalton járt egyetemre, nem volt benne Rose [Byrne, aki Josh feleségét, Renai-t alakítja], semmi köze nem volt a családi történethez.
„Az ügynököm megkérte a Blumhouse-t, hogy keressenek meg, mert tudták, hogy szeretnék a rendezéssel foglalkozni, de először nemet mondtam, mert túl ijesztő volt” – vallja be. „Ez egy folyamat volt. Alapvetően így jöttek vissza hozzám: ‘Mit akarsz csinálni? Ha meg akarod csinálni, akkor visszatérünk a Lambert családhoz. Ha nem akarod megcsinálni, akkor majd kitalálunk egy új lépést’.
„Szóval, elkezdtem gondolkodni… és tudtam, hogy ki akarom csomagolni a második filmet, és olyanná akarom tenni, mint a ‘Boyhood a horror világában'” – folytatja Wilson. „Vissza akartam menni és feltárni, hogy mi történik egy családdal ezután, egy kapcsolattal, egy házassággal. Miután mindezzel egyetértettek, találtunk egy írót Scott Teems személyében, és már indultunk is”.
Az Insidious: A vörös ajtó kilenc évvel azután veszi fel a fonalat, hogy utoljára láttuk őket, és Josh édesanyjának, Lorraine-nek (Barbara Hershey) a temetésén kezdődik, majd gyorsan kiderül, hogy Josh és Renai elváltak. A különválás óta Josh kapcsolata a gyerekeivel, különösen a legidősebb fiával, Daltonnal (Ty Simpkins, aki már négyszer játszotta Wilson vásznon lévő csemetéjét), feszültté vált, ami még nehezebbé teszi a helyzetet, amikor a fiú zavaros, félelmetes látomásokban kezd szenvedni. Arról nem is beszélve, hogy Josh-t Daltonnal együtt hipnotizálták az Insidious: 2. fejezet végén, hogy elfelejtsék a dimenziókban való álomjárást és mindazt, ami az előző évben történt velük… Jobb az ördögöt ismerni, nem igaz? Nem az, akire nem emlékszel.
Hogy helyrehozza a köteléküket, az elszigetelt Josh az egyetemre hajtja a feltörekvő művész Daltont, de a tinédzser saját elfojtott emlékei hamarosan ott is kísérteni kezdik, mivel a keménykezű professzor arra ösztökéli, hogy nézzen magába. Kiderült, hogy Wilson is hasonlóan állt hozzá a saját munkájához, bár az eredmény a szorongáskeltés ellenkezője volt…
(Képhitel: Sony Pictures)
„Magadénak kell tudni” – mondja a rendezői debütálásáról. „Ezért választottam benne bizonyos témákat, és ezért tettem Daltont művészeti iskolába – én színházi iskolába jártam. Megértem, milyen érzés, amikor azt mondják, hogy ‘menj a gyökeréig annak, aki vagy’, és minden ilyesmit, amit ilyen környezetben csinálsz. Szóval olyan témákat választottam, amelyekről sokat tudtam.
„Az apa és fia kapcsolatát is szerettem volna feltárni, még ha nincs is ilyen kapcsolatom a fiaimmal, nekem két fiam van” – teszi hozzá, megjegyezve, hogy a Vörös ajtóban Josh múltjával kapcsolatos dolgokat is cikizik, és azt, hogy néha az apja elhagyását használja fel mentségként a saját viselkedésére. „Szóval, olyan dolgokat választottam, amikbe bele akartam ásni magam, és amikről tudtam, hogy szenvedélyesen szeretem őket, és így aztán magabiztosabbnak érzed magad”.
Hasonlóan ahhoz, ahogyan az Insidious: Chapter 2 átdolgozza az elődje bizonyos jeleneteit, hogy új kontextust adjon nekik, feltárva Josh saját, a The Further szellembirodalommal és annak rosszindulatú szellemeivel való gyerekkori kapcsolatát, A vörös ajtó egyfajta retconsorozat a második film fináléját. Miután Dalton véletlenül kinyitja a címadó kaput, újra átéli azt a pillanatot, amikor egy megszállott Josh megtámadta őt és a többi Lambert családtagot, amikor még kisgyerek volt, ami arra kényszeríti, hogy ne csak a szó szerinti démonokkal nézzen szembe, hanem azzal az elhúzódó traumával is, hogy egy olyan ember fenyegette meg, akinek meg kellene védenie őt – és nos, egy kicsit az idővonalat is megbabrálja.
„Ezt akartam csinálni, mert tetszett, hogy James [Wan] milyen hatékonyan csinálta ezt a második filmben” – mondja Wilson. „Ty és Andrew [Astor, aki Dalton öccsét, Fostert alakítja] szerepeltetése ugyanarra a szerepre azt jelentette, hogy rendelkezésünkre állt egy csomó felvétel arról, amikor még gyerekek voltak. Mindannyian 10/12 évvel ezelőttről vannak, igaz?
„Emlékszem, hogy régebben több volt benne; voltak különböző jelenetek – nem leforgatva, hanem koncepcionálisan -, és ezt szerettem volna visszahúsosítani” – jegyzi meg, amikor arról kérdezzük, hogyan biztosította, hogy a filmet ne érezzük ismétlődőnek. „Tudtam, hogy ha megőrizném az igazságot, akkor működni fog. Nem tudtam, hogy mennyire lesz ijesztő, vagy hogy tetszeni fog-e az embereknek, de tudtam, hogy működni fog.
„Visszamentem a második filmhez, és megnéztem néhány felvételt, amit James készített abban a mosókonyhás jelenetben, amikor terrorizálom a családot, és arra gondoltam, hogy ‘ez lenne a legtraumatikusabb dolog, amit egy család átélhet’. Aztán, amikor újra és újra és újra megnéztem a jelenetet, láttam ezeket a felvételeket, amik a könyvespolcok mögött voltak, és azt mondtam, ‘ez lehetne Dalton nézőpontja’, így aztán elkezdtek forogni a kerekek. Valójában az egész filmet e körül a jelenet körül alakítottam ki.”.
(Képhitel: Sony/Blumhouse)
Wilson az évek során az Insidious: A vörös ajtó című filmben producerként is tevékenykedő Wan rendezte az Insidious, az Elvarázsoltak, az Insidious: 2. fejezet, az Elvarázsoltak 2. és az Aquaman című filmekben, így könnyen feltételezhető, hogy nem csak Wan kameramozgásai hatottak rá. „Kevésbé arról van szó, hogy én adok neki egy listát a kérdésekről, ő pedig válaszol rájuk, mint inkább arról, hogy időt töltök vele” – meséli.
„Hihetetlen rendezőkkel dolgoztam együtt a legkülönbözőbb műfajokban, így mindenkitől a legjobb információkat lehet begyűjteni. Rengeteg rendezőnek vannak olyan darabjai, amelyeket szerintem én is beledobtam. James esetében azonban kifejezetten az ő beállításai inspiráltak mindig is. Az, ahogyan a feszültséget használja a kameramozgásokban. Ez tetszett. Ez amúgy is tetszett, szóval nem úgy voltam vele, hogy „nos, Jamesnél bevált, ki kéne próbálnom”. Csodáltam.
„Végül egy dolgot mondott nekem, ami csak annyi volt, hogy ‘csináld a tiéddé’.” emlékszik vissza Wilson. „Ez volt talán a legegyszerűbb dolog, de a legfontosabb, mert minden egy rendezőn keresztül szűrődik. Egész nap azt kérdezik tőled: ‘Milyen kávéscsészét szeretnél használni? Mit szeretnél a csészében? Mit szeretsz?’. Folyamatosan felteszik ezeket a kérdéseket.
„Minél őszintébb vagy a történethez, amit el akarsz mesélni, annál inkább – még ha sok helyzetben kompromisszumot is kell kötnöd – a film a tiéd, és ezt senki sem veheti el tőled. Furcsa módon egy kicsit golyóállónak érzed magad, mert olyan, mintha ‘hát, én vagyok ott fent’, szóval az van, ami van.”.
Az Insidious: A vörös ajtó már a mozikban van. Ha a horror nem a te műfajod, akkor tájékozódj a legizgalmasabb közelgő filmekről, amelyek 2023-ban és azon túl tartanak felénk.