Az Alan Wake 2-ben a zseblámpám fénye átvág a sötétségen, hogy megvilágítsa egy nagy kávéskanna-szobor mosolygó arcát. A szó szerint koffeines figura túlméretezett csokornyakkendőt visel, és egy párkányon ül, amelyet fák kereteznek, amelyek eltakarják a szürke eget fölötte. Egy maréknyi színes lufi díszíti a jelenetet, és az egyiket egy durván megrajzolt arc díszíti, amely megegyezik a kávéskanna eltúlzott vigyorával. A kávéskanna bohókássága már önmagában is elég rossz szájízt hagy a számban, de az, ahogyan fölém magasodik, csak fokozza az egyre növekvő rettegésérzetemet. Még nem támadott meg semmi, de a nyugtalanság, amit érzek, kézzelfogható. Nem tudom elhinni. Végre eljutottam a Coffee Worldbe, egy olyan helyre, amit már nagyon vártam, köszönhetően néhány jól elhelyezett ugratásnak a játék korábbi szakaszában. De most, hogy itt vagyok, már csak el akarok menni.
Lehet, hogy ez egy vidámpark, de engem egyáltalán nem szórakoztat. Sőt, egyenesen rettegek. Az elhagyott attrakciók, a nyugtalanító, joviális karakterek és az éjszaka koromsötétje a horror tökéletes keverékét alkotják. Alig pár perc alatt felfedeztem a területet, és máris elegem van, de a Percolator nevű hullámvasúthoz kell mennem, hogy csavarhúzót keressek. Azon kapom magam, hogy ha nem lennék annyira kíváncsi arra, hogyan alakul Alan Wake visszatérésének és Saga utazásának története, már régen kiszálltam volna. De még ha a legkisebb hangra is felugrok, és állandóan idegesnek érzem magam, ennek a hátborzongató parknak az elérése miatt örülök, hogy magam ellenére is kitartottam.
A rémület csészéje
(Kép hitel: Remedy)
Túlélőhorror-élményként az Alan Wake 2 abszolút kiragad a komfortzónámból. Elvégre bevallottan félős típus vagyok, és nem szoktam túl gyakran belevágni a műfajba. Annak ellenére, hogy idegenkedem a kísérteties dolgoktól, az első Alan Wake-re mindig is úgy gondoltam, mint a játéktörténelem egyik ritka kivételére. Bár ez inkább egy természetfeletti élű akcióthriller volt, mégis voltak benne ijesztő hangulatok, amelyek ellen nekem személy szerint végig acélosnak kellett lennem. Természetesen, amikor először hallottam, hogy a folytatás a horror felé hajlik, tele voltam félelemmel. Vajon tényleg meg tudnám ezt oldani? Élvezném-e? Több évnyi várakozás után a kíváncsiságom messze felülmúlta az aggodalmamat. Egyszerűen ki kellett derítenem, mi történt azzal a krimiíróval, akivel több mint egy évtizeddel ezelőtt együtt bátorkodtam Bright Fallsban. Ráadásul a Quantum Break és a Control nagy rajongójaként tudtam, hogy hajlandó leszek kipróbálni a Remedy újdonságait.
Alan Wake 2 értékelés
(Kép hitel: Remedy)
Alan Wake 2 kritika: „Fantáziadús és igazán ambiciózus folytatás”
Hogy ijesztőnek találom-e? Igen. Hogy ennek ellenére élvezem-e? Ó, igen. Senkit sem lepett meg ez jobban, mint engem. Attól a pillanattól kezdve, hogy először léptem be a játékba egy meztelen csávóként egy sötét erdőben, folyamatosan úgy érzem, mintha a következő ijesztgetésre készülnék. Nem hiszem, hogy ennyire feszültnek éreztem magam játék közben azóta, hogy a Resident Evil 4-et megpróbáltam elkezdeni a Wii-n (ezt a hibát azóta is bánom). Biztos vagyok benne, hogy ez a műfaj veteránjainak semmit sem jelent, de ez a horrorhoz olyan közel áll, amennyire csak akarom. Bármikor, amikor Saga vagy Alan szerepében elmerészkedek a fény biztonságából, úgy érzem, hogy túl kell lépnem a saját félelmeimen, hogy szembeszálljak az árnyakkal.
Amióta kipróbáltam az első játékot, mindig is hihetetlenül nyugtalanítónak találtam a Taken ellenségeket, és az Alan Wake 2-ben sokkal magasabbra kerültek a félelemkeltő skálán. Az árnyékos alakokat általában előbb hallani lehet, mint látni őket, és amikor egy örök sötétségbe burkolózó erdős területen járunk, az gyakran pánik érzését kelti bennem. Kétségbeesetten próbálom megtalálni őket, mielőtt kiugranék a bőrömből, de néha egyszerűen nem vagyok elég gyors. Tekintettel arra, hogy ez a világ ilyen borzalmaknak ad otthont, felmerülhet benned a kérdés, hogy miért izgatott egyáltalán, hogy elmegyek a Coffee Worldbe. Elvégre az eddigi tapasztalataimból ítélve abszolút nem lenne immunis a minden lépésemet kísérő Taken rémségek jelenlétére. De ez arról szól, amit a legjobban szeretek az Alan Wake 2-ben.
Java jó idő
(A kép kreditpontja: Remedy)
Számomra az öröm a részletekben rejlik. A Remedy túlélőhorrorja tele van találnivalókkal, a rejtett üzenetektől kezdve a gyűjtögetnivalókon át a húsvéti tojásokig. Rengeteg mindenbe bele lehet olvasni és rágódni, a nagyszerű rejtély pedig folyamatosan hajt előre. Annyi mindent láthatsz, ha hajlandó vagy keresni, és az eredeti játék rajongójaként a legjobban úgy lehet leírni, hogy váratlan öröm volt visszatérni ebbe a furcsa világba – még akkor is, ha ez nem mindig tesz jót a szívemnek. Évek óta először jártam Bright Fallsban, egyszerre éreztem ismerősnek és újnak, mintha egy olyan helyre térnék vissza, ahol már jártam, de az idő eltorzította az emlékezetemet.
Folyamatosan küzdök azzal a mindent elsöprő vággyal, hogy félelemből el akarok tűnni egy adott helyről, de ugyanakkor minden centimétert fel akarok fedezni, hogy ne maradjak le semmiről. Annak ellenére, hogy biztos voltam benne, hogy ijesztgetés vár rám, el akartam menni a Coffee Worldbe, köszönhetően a vidámpark néhány jól elhelyezett ugratásának, mielőtt odaértem volna. A városban például először az vonta magára a figyelmemet, hogy két ember Oh Deer Diner termoszos öltönyben állt egy kávébabokkal teli asztal előtt. Az asztal széléről lógó táblán az állt: „Gyere a Coffee Worldbe, ahol a móka pergő”.
(A kép kreditpontja: Remedy)
Nem sokkal a parkba tett kirándulásom előtt egy tévében is találkoztam a Koskela testvérek, Illmo és Jaakko vicces reklámfilmjével. Mint a gyűjtemények egy másik formája a világban, a giccses reklámokat már csak a szórakoztató értékük miatt is érdemes megtalálni. Ezúttal a Coffee World reklámhírdetése volt, és őszintén szólva, ennél jobban semmi sem tudta volna eladni nekem. „Washington legjobb kávé témájú vidámparkjának választották” – hirdeti az Ilmo. Kíváncsivá tett. Miért ne akarnék elmenni egy olyan helyre, ahol van egy sörrel teli ajándékbolt, egy Mocha nevű jávorszarvas, és olyan tematikus hullámvasutak, mint a Slow Roaster óriáskerék és az Espresso Express? Persze, talán még egy kísértetjárta kút is van, de már a látnivalókról hallva is bőven elég volt, hogy reménykedjek abban, hogy eljutok oda.
És lám, ez a kívánságom valóra vált. Bárcsak ne kellett volna egy oldalról Taken támadna rám a hullámvasutakról, vagy egy beszélő tábla, amitől a szívem kiugrott a mellkasomból egy kis felfedezőút során. De még egyszer mondom, annak ellenére, hogy egész idő alatt rettegtem, amíg a parkban voltam, mindent látni akartam, amit a park kínál. Az ajándékboltban található összes apró csecsebecsétől kezdve a Fair Trade zóna bejárásáig, mindent be kellett fogadnom az összes díszítést, részletet és területet. A Coffee Worldben lenni egyszerre a legjobb és a legrosszabb élmény. Soha nem akartam még egy helyen lenni, és ugyanakkor kétségbeesetten el is akarom hagyni. És hogy őszinte legyek, azt hiszem, ez tökéletesen jellemzi az Alan Wake 2-vel töltött eddigi időmet.
Át tudom tolni az ijesztő faktort, mert annyira izgatott az Alan Wake 2 története és helyszíne, mint az első játékban, ha nem jobban. Biztos vagyok benne, hogy világosban, a Taken nélkül, a Coffee World egy koffeines világ, ami gyönyörökkel teli. De így, ahogy van, ez az egyik legnyugtalanítóbb vidámpark, amiben valaha is jártam. Nyugodtan mondhatom, hogy eléggé magával ragadott, és nem másképp, mint amikor a valóságban kávét iszom, a végére ideges voltam. Még ha a kávéskanna mosolygó arca valószínűleg még egy ideig kísérteni fogja az álmaimat, büszke vagyok magamra, hogy kitartottam, hogy megtapasztaljam a park minden látványát, hangját és ijesztgetését.
Te is belelépsz a Remedy túlélőhorrorjába? Legyél a lehető legfelkészültebb az Alan Wake 2 tippjeinkkel.