Keserédes élmény volt lassan, több hónapon keresztül befejezni a Baldur’s Gate 3-at, és rendszeresen figyelni, ahogy a Larian játékmenetet megváltoztató funkciókat és életminőség-javításokat ad ki. Képzeld el, hogy egy három Michelin-csillagos büfében eszel, és időnként kijön egy pincér, hogy egy újabb bográcsos fogással bővítse a kínálatot. Aztán az ötödik extra ételről kiderül, hogy olyasmi, amit nagyon szerettél volna – nevezzük Inventory Management Soufflé-nak – csakhogy most már jóllakott vagy, és nem tudsz belőle sokat enni. Tudod, ez tényleg nagyon finom volt, de ha vártam volna még egy kicsit, mielőtt bekapom, talán sokkal jobban élveztem volna.
Ez a gondolat – vagy ennek a gondolatnak egy kevésbé metaforikus változata – sokszor eszembe jutott idén. 2023 csodálatos év volt a játékoknak, és talán még jobb év volt a játékkal való várakozásnak. A Cyberpunk 2077: Phantom Liberty comeback-cementing megjelenése és a hozzá tartozó 2.0-s frissítés talán a legszélsőségesebb példája a fejlesztésekre való várakozásnak. De még az idén eredetileg megjelent játékok esetében is akár egy-két hónapnyi várakozás is drámaian jobb első benyomást eredményezhet.
A nagyszerű RPG-k még jobbak lesznek
(Képhitel: Larian Studios)
A Baldur’s Gate 3 érdekes példa, mert az Early Access után, összességében nagyszerű állapotban indult. Ez nem egy „várjuk meg, amíg kijavítják” katasztrófa volt, mint a PayDay 3, távolról sem. Nem kellett várni a játékkal, és ez többnyire igaz az összes játékra, amiről beszélni fogok. A Baldur’s Gate 3-mal még a számos megjelenés utáni javítás előnyei nélkül is remekül éreztem magam, és jó volt részt venni az RPG bevezetési hype-jában. Ez egyike azon kevés előnyöknek, amelyekkel egy játékkal rögtön a kapunál játszani lehet. Nem lehet megismételni azt az új játékkörnyezetet, ahol mindenki egyszerre találja ki a dolgokat és dolgozza fel az új tartalmakat, és a közösségi csevegés minden eddiginél nagyobb. Ez jó móka! Az indulás napja szórakoztató lehet, legalábbis akkor, ha a tervek szerint alakul.
Ennek ellenére a mai Baldur’s Gate 3 messze felülmúlja az augusztusi Baldur’s Gate 3-at. Egy részem tényleg azt kívánja, hogy bárcsak játszhatnék vele először – nem azért, hogy ugyanazt a dolgot élvezzem újra, hanem hogy egy sokkal csiszoltabb és kevésbé fifikás élményben legyen részem. És igen, készíthetnék egy új karaktert egy új kampányhoz, de most rengeteg más játék hívogat. Ráadásul, mint már mondtam, már így is eléggé tele vagyok.
Irigylem azokat az embereket, akik úgy kezdik majd az utazást, hogy olyan funkciók állnak majd rendelkezésre, mint a Magic Mirror, a játék utáni epilógus készen áll, a társak leltárkezelésével, ami nem szívja kolosszális seggét, a 3. felvonás szigorított teljesítményével és a mindent eldöntő péniszfizikával. A Baldur’s Gate 3 egy olyan játék, amelybe rengeteg súrlódás van beépítve, de ezek a javítások lecsiszolták a nem szándékos durva szögeket, így sokkal simább élményt nyújtanak. Az első nap ragyogó alkalom volt a Baldur’s Gate 3-mal játszani – nem véletlenül koronázza meg a 2023-as év legjobb játékainak listáját -, de ahogy közeledünk az év végéhez, ennél jobb alkalom még sosem volt.
(Kép hitel: Bethesda)
A Starfield nevű mega-RPG-társamnak más, kissé paradox értékelést adnék. Lehetne azzal érvelni, hogy minden játék folyamatosan javítható újabb és újabb javításokkal, de ha túlságosan is ezt az utat követjük, akkor örökké várni fogunk, folyamatosan csalogatva egy-egy jobbnak elképzelt verzióval. Ennek ellenére a kiaknázatlan lehetőségek szempontjából úgy érzem, hogy a Starfield legjobb ideje még mindig nem jött el, még akkor sem, ha ma már sokkal jobban fut és jobban játszik, mint szeptemberben. És ismétlem, nem mintha teljesen játszhatatlan lenne, vagy valaha is az volt. Starfield-értékelésünk teljes csillagot ad, mert a Bethesda tervezési elveivel és a Starfield kivitelezésével kapcsolatos, teljesen jogos kritikák ellenére, ha tényleg rákattintasz a játék víziójára, akkor nehéz lehet letenni.
Sokan már most is imádják a Starfieldet, de sokan nem, vagy legalábbis nem annyira, mint remélték. Nem tudom, hogy bármilyen mennyiségű javítás megvalósíthatóan ki tud-e érdemelni ennek a dolognak egy Skyrim-értékű örökséget, nemhogy a Baldur’s Gate 3 vagy a mai Cyberpunk 2077 szintjére emelje. Arra viszont fogadni mernék, hogy a Starfield mondjuk fél év múlva sokkal élvezetesebb lesz. A Bethesda veleszületett modtámogatást, várostérképeket, jobb utazást és még sok mást ígér a következő patchekben. Ha a megjelenési ütemterv engedi, akkor valószínűleg 2024 közepén fogok rendesen belevetni magam a Starfieldbe, ezt elmondhatom.
Hagyjuk, hogy az élő szervizjátékok dekompresszálódjanak
(Képhitel: Blizzard)
Nem azt mondom, hogy soha ne játsszatok a játékokkal a megjelenéskor. Kivettem egy hetet a munkából, hogy játszhassak az Elden Ringgel, amikor megjelent, és valószínűleg megint ezt fogom tenni az Elden Ring 2: Electric Boogaloo esetében, vagy esetleg csak a DLC-vel. Szerintem soha nem szabad előrendelni a játékokat, de ez is mellékes. A lényeg az, hogy a játékokkal való várakozás mindig jobb a pénzednek – kivéve, ha Nintendo játékokat veszel, amelyek még jóval azután is 60 pimasz dollárba kerülnek, hogy te és én visszatérünk az űrporba – és gyakran jobb az idődnek is.
Bizonyos műfajokban a játékok nagyobb eséllyel indulnak problémákkal, és semmi sem jön ki megbízhatóan alulfőzöttebben, mint az élőszereplős játékok. A Diablo 4 talán a legvilágosabb példa arra, hogy néhány hónapnyi, visszajelzéseken alapuló frissítés hogyan javíthat drámaian egy játékon 2023-ban. Mivel sokat játszottam a Diablo 3-mal, már az elején tudtam, hogy a Diablo 4-gyel nem fogok az első napon játszani. Nem kellett kristálygömb ahhoz, hogy megjósoljam, hogy legalább néhány hétig egy nagy káosz lesz. És lám, a Diablo 4 megjelenése és nyitószezonja finoman szólva is zűrös volt. Hogy kevésbé kedvesen fogalmazzak, örülök, hogy kihagytam az első szezon fejfájását.
(Kép hitel: Blizzard)
Mindig a legapróbb részletekről van szó. Az XP grind, a drop rate, az osztályok egyensúlya, a végjáték hurok, az erőforrás-gazdaság lyukai. Mint a frissen sült húsnak, ezeknek a dolgoknak is időre van szükségük a pihenéshez. A Diablo 4 magja a kezdetektől fogva szilárd volt, de hiányzott belőle némi finomság és hosszú élet. Szerencsére a második évad eléggé átalakító volt. Már a javítási jegyzeteket olvasva is látom, hogy mennyit javultak a dolgok, ráadásul a közösség is láthatóan boldogabb lett, és minden Diablo haverom azt mondja, hogy a játék sokkal jobb formában van. A dolgok nagyjából úgy alakultak, ahogy azt előre megjósoltam, ami azt jelenti, hogy ez a hónap sokkal jobb időszaknak tűnik arra, hogy beszippantsuk magunkat a Diablo 4-be, különösen az ünnepi szünet közeledtével.
Ez mind csak egy személyes szabályom, és akárcsak az a szabályom, hogy a sorozat legújabb játékát kihagyom, ez is csak eseti dolog. Amikor megírtam az Armored Core 6 értékelésemet, már el voltam ragadtatva a FromSoftware legújabb mech-verziójától, de tagadhatatlan, hogy néhány, a megjelenés utáni fegyverkiegyenlítés sokkal életképesebbé és szórakoztatóbbá tette a különböző buildeket és játékstílusokat. Nagyjából ugyanez igaz a Remnant 2-re, amelyet szintén nagyon élveztem a megjelenéskor, és a Lies of P-re, amely nemcsak a fegyvereket hangolta, hanem a legtöbb mesterségesen elnyújtott, kitérést büntető felhúzós boss-animációt is kijavította. Mindegyik játék jó volt a megjelenéskor. Most már jobbak! Szóval ha valamit levonsz ebből a cikkből, az az, hogy ne hagyd magad a FOMO-nak bedőlni. Az élményed nem fog sehová sem menni. Semmit sem veszíthetsz, és rengeteget nyerhetsz azzal, ha vársz még a legnagyobb játékokkal is – különösen a legnagyobb játékokkal.