Amikor a The Walking Dead 2022 vége felé befejezte utolsó évadát, aggódtam, hogy mi vár a kisképernyős univerzumra. Mivel egy csomó spin-off már készülőben volt, úgy tűnt, hogy a sorozat zombisan csoszog a célvonal felé; a befejezéséből hiányzott a tét, és túl sok szereplővel volt tele, akik közül sokan garantáltan tovább élnek az utolsó epizód után is.
Bár az alapsorozat a későbbi években kétségtelenül fokozta a látványosságot, komolyan szem elől tévesztette azt, hogy mit is akartunk valójában. Most azonban váratlanul bizakodó vagyok a franchise jövőjét illetően.
Ez nagyrészt a The Walking Dead: Daryl Dixon című sorozatnak köszönhető, a Norman Reedus vezette folytatásnak, amelyben a címszereplő túlélőt Franciaországban sodorja a víz, és megpróbál eligazodni az apokalipszisben, miközben Marseille-től a normandiai Mont Saint Michelig utazik. Megadta azt, amit régóta nézőként annyira hiányoltam a The Walking Dead korai évadaiból; másfajta járkálókat, az élőhalottak innovatív, friss támadásait, és néhány nagyon szükséges új helyszínt. De talán a legfontosabb, hogy megértette, mennyire vágytunk mi, rajongók a kisebb szereplőgárda és a karakterek közötti intimitás visszatérésére – és fiam, ez meg is valósult.
Új karakterek, régi trükkök
(A kép kreditpontja: Emmanuel Guimier/AMC)
ClÉmence PoÉsy csodálatos kiegészítőnek bizonyult, olyan erőt és acélosságot nyújtva, amely olyan rajongói kedvencek mellett is megállná a helyét, mint Carol vagy Maggie. Mindezt azonban megnyerő, valósághű melegséggel egyensúlyozta ki; a drogfüggőből lett Isabelle néni jobban előcsalogatta Darylt a burokból, mint bárki más, aki közel állt hozzá a The Walking Deadben, talán valaha is. A The Walking Dead 12 éves sugárzása alatt Daryl igazából csak Carollal osztozott egy kötelékben, és ez tisztán plátói (bocs, Caryl shipperek). Volt az az egy flashback epizód a 10. évadban, amiben látszólag elkezdett, élvezte és befejezett egy kapcsolatot egy Leah nevű nővel – de nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen rajongó, aki szerint minél kevesebbet beszélünk erről, annál jobb. A Daryl Dixon nem egyértelmű, amikor arról van szó, hogy több van a főszereplője és Isabelle között, de határozottan utal valami mélyebbre. A folytatásban ez üdvözlendő új terület lenne a hosszú hajú magányosnak és a rajongóknak egyaránt, tekintve, hogy a romantika az elmúlt években nagyon hiányzott a The Walking Dead univerzumából.
Daryl és a fiatal Laurent (Louis Puech Scigliuzzi) kapcsolata is elragadó volt, ahogy láthattuk, hogy Daryl magáévá teszi az apafigurát. Persze, mindig is vigyázott Rick és Michonne kisfiaira, RJ és Judith Grimesre, de mivel mindkét szülőjük még életben van, mindig is inkább nagybácsi-típusúnak számított. Laurent apja is gonosztevő volt, ami egyértelműen nagy védelmezői vibrálást váltott ki Darylből, feltehetően azért, mert a saját apja is rossz hír volt. Sebezhetőség! Már el is felejtettem, hogy létezik ebben a világban.
Daryl Dixon, a sorozat, nem volt csupa ünnepélyes és komoly, ne feledd. Horror-szerető vidámsággal kuncogtam az „égető” zombik bevezetésén, és visítottam az izgalomtól, amikor Isabelle szoknyás nővérek összeszedték a számszeríjaikat, hogy visszavágjanak Madam Genet fenyegető milíciájának. Kaptunk továbbá járkáló zenekart, transzvesztita show-t, harci klubokat, egy visszatekintést a párizsi járvány kitörésére, és egy epikus Melissa McBride cameo-t a fináléban, ami már nagyon várom a Carol-központú második évadot.
Nem arról van szó, hogy a The Walking Dead: Dead City, a Daryl Dixont megelőző spin-off nem volt nézhető, csak a jól bejáratott terepet járta be. Úgy értem, tényleg szükségünk volt arra, hogy még többet lássunk Maggie-ről és Neganról, amint megpróbálnak túllépni azokon a kimondhatatlan dolgokon, amiket az utóbbi tett azon a tisztáson a 7. évad nyitó részében? Számunkra 7 év telt el azóta, hogy Negan a szeme láttára verte agyon Maggie férjét, Glennt. Nekik még ennél is tovább… beszéljünk a túlzásról.
Azok, akik remélik.
(Képhitel: AMC)
Szerencsére nekem nincsenek ilyen aggályaim a közelgő The Walking Dead: Akik élnek című filmmel kapcsolatban, amiben újra találkozhatunk Rickkel és Michonne-nal, két olyan karakterrel, akiket évek óta nem láttunk. Az a tény, hogy fogalmunk sincs, mi történt velük – a The Walking Dead 11. évadának utolsó másodpercein kívül -, még titokzatosabbá és izgalmasabbá teszi a spin-offot. És ha érzelmi ívek az, amire vágyom, akkor nem tudok jobbat elképzelni annál, mint hogy két egykori társunk egymásra találjon egy évtizednyi távollét után. Amíg arra várunk, hogy Daryl összeszedje a bátorságát, és remélhetőleg belevágjon Isabelle-lel, addig biztos vagyok benne, hogy a The Ones Who Live jóllakat minket, kiéhezett szerelmeseket. Végül is nem lehet minden csak vér és belek.
Bizonyos szempontból kár, hogy a The Walking Deadnek lényegében újra kellett kezdenie. Igazából nagyon szerettem Ezekielt, Yumikot, Connie-t és egy maroknyi más újoncot, akik a sorozat későbbi részében felbukkantak. De nem tagadhatom, hogy az eredeti megtört a sok-sok főszereplő kiszolgálásának súlya alatt. A spin-offokkal – amelyek nyilvánvalóan crossoverek lesznek valamikor, hiszen Jadis/Anne megjelenik a The Ones Who Live-ban, és a Fear the Walking Dead Morganje átugrik a városon, hogy megkeresse Ricket – a The Walking Dead franchise megnyomja a reset gombot, lefaragja a zsírt, és reméli, hogy visszanyeri fénykorát. Jelen állás szerint bízom benne, hogy ez sikerülni is fog.
A The Walking Dead és a The Walking Dead: Daryl Dixon az AMC+-on érhető el az Egyesült Államokban. Az előbbi az Egyesült Királyságban a Disney Pluson streamelhető, bár az utóbbi esetében még nem tűzték ki a brit megjelenési dátumot.