Az Alone in the Dark egy hangulatos pszichológiai thriller, amely megpróbál új életet lehelni egy túlélőhorror-klasszikusba

A Derceto Manorból árad a karakter. A faburkolatú folyosókon zárt ajtók, nyikorgó lépcsőházak és végtelenül furcsán kitérő lakók sorakoznak – akik mindannyian egy olyan titkot őriznek, amelyet mindenképpen fel kell fednem. Az eredeti Alone in the Darkot meghatározó grandiózus kastélyt a THQ Nordic terjedelmes remake-jében pszichiátriai kórházzá alakították át, és nagyon is úgy érezném, hogy ez egy harmadik főszereplő, ha nem dolgozna valahogy ellenem.

Ahogy végigjátszom az Alone in the Dark első három fejezetét, Emily Hartwoodként kezdem, majd Edward Carnby nyomozóra váltok, több kérdést fedezek fel, mint választ. Ez egy izgalmas élmény, a hangulatot egy doom jazz hangsáv erősíti, amely a cselekvéssel együtt hullámzik, miközben a rejtvények, szörnyek és paranormális jelenségek útvesztőjében navigálok.

A THQ Nordic közelgő horrorjáték-klasszikusa zseniális munkát végez a túlélőhorror klasszikusának újrakontextualizálásában, magabiztosan támaszkodik az új, 20-as évekbeli környezetre, miközben ragaszkodik az eredeti szellemiségéhez. Az eddigi eredmény egy izgalmas nyomozós történet, amely időnként inkább thriller, mint horror, és bár reméltem egy jó kis ijesztgetést, egy hátborzongató krimi ezúttal sokkal jobban illik a képbe.

Szeretem a mesterséget

(Képhitel: THQ Nordic)

Nem ez az első alkalom, hogy egy fejlesztő megpróbálkozik egy Alone in the Dark-felújítással. A fejlesztő Eden Games 2008-ban próbálkozott, egy ambiciózus próbálkozással, ami sajnos nem sikerült. Most, mintegy 16 évvel később, a Pieces Interactive saját elképzelését dolgozza ki a sorozat jövőjéről, amely sok potenciált mutat.

Az ültetvényből lett pszichiátriai intézet, a Derceto Manor és Jeremy Hartwood álomvilága között megosztva a két birodalom két különböző játékstílust képvisel. Derceto nemlineáris rejtvényeit fegyverforgatással és szörnygyilkos akciójelenetekkel ellensúlyozzák, amelyekhez egy talizmánon keresztül férhetsz hozzá, és minden egyes alkalommal, amikor oda utazol, más-más rejtvényt kell megoldanod. Azt sugallják, hogy ez a látszólag voodoo-alapú varázslat segít Emilynek felkutatni elveszett nagybátyját, aki megmagyarázhatatlanul eltűnt Dercetóban.

(Képhitel: THQ)

A betegtársaival való beszélgetés, ha megtaláljuk őket, egy kis hátteret nyújt Jeremy ügyéhez. Emily először klinikai őrületként utasítja el furcsaságaikat, de Derceto nem az, aminek látszik. Az első három fejezetben jelentős mennyiségű vágóképet találunk, mindegyikben egy-egy új karakter – beteg, orvos vagy más – szerepel, hogy tisztább képet kapjunk arról, milyen is a kúriában élni.

Ezekben a mozgóképekben van egy határozott, régimódi hollywoodi hangulat, Jodie Comer és David Harbour híres színészi játéka néha elfeledteti velem, hogy egy videojátékkal játszom, nem pedig egy Stranger Things/Killing Eve crossoverrel. Még a nyomok is teljesen hangosak, amikor a leltárban vizsgálódom, és mindez a világépítés kifogástalan érzékét táplálja.

Ez nem jelenti azt, hogy nem ütköztem problémákba, miközben végigjátszottam ezt az előzetest – végül is ez egy korai build, és a játékot nemrég ismét elhalasztották. De még ha a betöltési idők és a textúrák tekintetében van is némi durvaság a játékban, amit az Alone in the Dark hangulatából láttam, az stílusos, hiteles és aprólékosan kidolgozott.

Túlvilági világok

(Képhitel: THQ Nordic)

Míg a kastélyt klausztrofóbnak érzed felfedezni, tele zárt ajtókkal és rejtvényekkel, amelyeken keresztül bejuthatsz hozzájuk, addig az Alone in the Dark álomvilága egy folyamatosan fejlődő határterület, tele elmondhatatlan borzalmakkal. A szörnyekkel fertőzött francia negyedtől kezdve egy elhagyatott olajfúrótoronyig, amely valahogy a Resident Evil 7-re emlékeztet, sosem tudom, mire számíthatok, amikor a talizmánommal lépek át a Dercetóból.

Ezek a talizmán rejtvények elég egyszerűek, nagyrészt egy kódexet tartalmaznak a szimbólumok és a hozzájuk tartozó számok kidolgozásához, bár a Modern módban játszva a legtöbb nyom felbukkan interaktív elemként, amikor elsétálok mellettük. Ha ezt a játékmódot kikapcsolnám, akkor az Alone in the Dark detektíves aspektusaiba kicsit jobban bele tudnék helyezkedni, ha akarnék, mivel minden egyes szobát alaposan át kell néznem, hogy biztos legyek benne, hogy nem hagytam ki semmit.

A játék Derceto részei a történetre, az összefüggésekre és a rejtvényfejtésre koncentrálnak, de még itt sem vagyok teljesen biztonságban az álomvilágtól. A mocsaras öböl villanásai villannak fel, ahogy Carnby nyomozó szerepében végigsurranok Derceto folyosóin. Épp akkor futok be egy új szobába, amikor az megtelik nyúlós fekete iszappal, az ablakok kitárva, odakint hangosan kárognak a madarak, mintha veszélyes jelenlétre figyelmeztetnének. Ezek a látomások egy szempillantás alatt elszállnak, de az az érzés, hogy állandóan egy bizonytalanul egyensúlyozó érme egyik oldalán járok, megakadályozza, hogy valaha is lankadjon az éberségem.

(Kép hitel: THQ Nordic)

A felfedezés kulcsfontosságú az Alone in the Darkban, igen, de ez egy túlélőhorror-játék is. Ez azt jelenti, hogy a harc mégis nagy szerepet kap, annak ellenére, hogy erősen pszichothriller jellegű. Eddig csak pisztolyt és sörétes puskát oldottam fel mindkét karakter számára, lőszer mindkét fegyverhez bőségesen akad. Megengedem a tényt, hogy történetesen rengeteg pisztolygolyó, sörétes puska töltény és egészségpótló alkoholos üvegek vannak elrejtve a különböző szemetesekben és fagyasztókban ebben a New Orleans-közeli, festői városban.

Ami magát a lövöldözést illeti, a pisztoly elsütésekor néha előforduló hangkimaradástól eltekintve nem volt vele semmi gondom. Nem a pisztoly volt az egyetlen lehetőség, hiszen ha elfogyott volna a pisztolylövedék, akkor nehéz rögtönzött fegyvereket is fel tudtam venni a közelharci támadásokhoz. Ezek között voltak csövek, csavarkulcsok, sőt még egy tűzoltóbalta is – bár mindegyik eltört öt-hat egymást követő ütés után.

Ezekben a mozgóképekben van egyfajta régi hollywoodi hangulat, Jodie Comer és David Harbour híres színészi játéka néha elfeledteti velem, hogy egy videojátékot játszom…

Az Alone in the Dark harcai a három fejezetből álló előzetesem vége felé kezdtek megnyílni, a dobható tárgyak és a gyúlékony Molotovok egyedi környezeti gyilkosságokat kínálnak. Az eddig látottak alapján úgy vélem, hogy a fegyverek feloldása hasonlóan fog működni, mint más modern túlélőhorror-játékokban, például az Alan Wake 2-ben, a Resident Evil Village-ben és a Dead Space-ben – rejtvényeket kell majd megoldanom, hogy megszerezzem őket.

Hangulatos, merengő, és az eredetit szeretettel adaptáló, izgatottan várom, hogy az Alone in the Dark teljes mértékben kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket. Lehet, hogy nem tör új utat a hűséges túlélőhorror-gépezetek tekintetében, de ezt bőven kárpótolja a vibráló karakterekkel, a helyszínekkel és a történettel, amelyek azonnal magukkal ragadtak.

Van egy mágneses furcsaság Derceto körül, mind abban, ahogyan navigálsz benne, mind abban, hogy mennyire furcsák a lakói, ami néha még az álomjeleneteknél is túlvilágibbnak tűnik. Felmerül a kérdés: melyik a való világ és melyik a rémálom? Várnom kell 2024. március 20-ig, hogy kiderüljön, de addig is örömmel ülök a furcsaságok között.