Az észak-walesi Pontiótól Birmingham szívéig a mozikban rózsaszín és fekete tenger alakul ki. Barbie-dobozok díszítik az uzsonnás standokat, készen állva a spontán fotózásra, és baljós plakátok, amelyeken Cillian Murphy egy tüzes roncsba keveredik, tűnnek fel a jegyvásárlók fölött. London belvárosában a dolgok egy fokkal feljebb kerültek, ahol a Barbie-jelöltek görkorcsolyáznak felpörgő dallamokra, processzókkal a kezükben, és a moziba járók egy része tompa szénszínekbe és szürkés rózsaszínbe öltözött.
Az ok a Barbenheimer-nap, ami azok számára, akik nem tudják, azt jelenti, hogy Greta Gerwig Barbie és Christopher Nolan Oppenheimer című filmjét is megnézzük egymás után, a bemutatásuk napján. Az ötlet egyfajta kulturális jelenséggé vált, a becslések szerint csak július 10-ig több mint 20 000 AMC Stubs-tag vásárolt mindkét filmre. Pólókat készítettek, a menetrendek miatt gyötrődtek. Tekintettel arra, hogy a nyári szezon a totális blockbusterek számára van fenntartva, a várakozás nem lehet túlságosan meglepő. De mi az, ami miatt ez a két film ilyen önálló mozilátogatási hullámot váltott ki?
„Olyan érzés, mintha egyszeri lenne”
(Képhitel: Warner Bros.)
A filmrajongó Carl Burch számára a válasz arra, hogy mitől olyan különleges a Barbenheimer-nap, egyértelmű. „Az teszi olyan különlegessé, hogy két film – amelyek tónusilag szöges ellentétei egymásnak – ugyanazon a napon jön ki, amelyeket korunk két legjobb rendezője tervezett és készített, őrületesen jó szereposztással” – magyarázza. „Bizarr módon, annak ellenére, hogy ennyire különbözőek, látszólag mégis megvannak a hasonlóságaik”.
Burch a Barbenheimer-napot egy baráti társasággal tervezte, kivette a szabadnapot, hogy beleférjen egy szűk körű vacsora és koktélozás. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az internetnek nincs hatalmas szerepe abban, hogy mindannyiunkat ennyire érdekel a dolog. Úgy érzem, mintha ritkaság vagy egyszeri alkalom lenne” – mondja. „Az elmúlt hat hónapban mémeket láttam a Barbenheimerről. Az egész internet tele volt azzal, hogy ez a két film egyszerre jön ki, és hogy – talán eléggé feltételezhetően – teljesen más közönséget fognak vonzani. Nagyon szórakoztatónak éreztem, hogy a Barbenheimer-szenzációra játszottam rá”.
A „móka” talán olyan jelző, amely csak a történet egyik felére illik. Egy csapat Barbie táborozik a Vue előtt a Leicester Square-en, csillogással, hangos ütemekkel és egy doboz borral felfegyverkezve, készen arra, hogy együtt ünnepeljenek a járókelőkkel. Céljuk? A Barbie megjelenését arra használni, hogy feldobják a napot, kapcsolatokat teremtsenek új emberek között, és erőt adjanak az álmaikat megélni vágyó kislányoknak. A HOWBOUT közösségi naptártervezési alkalmazásból érkezett, a Barbenheimerben való részvételük kevésbé magáról a filmről szól, sokkal inkább arra az örömteli érzésre összpontosítanak, amely a Barbie megtekintése után jelentkezett, és amely máris a melegség, a szeretet és az eszkaláció érzésével vigasztalta a nézőket.
A szerzők a középpontban
(Kép hitel: Universal)
Matt Brothers író és podcaster más megközelítéssel próbálkozott a Barbenheimer-napon. A vita arról, hogy a Barbie-t vagy az Oppenheimert nézzük-e meg először, heves vitákat vált ki, de ahogy Brothers elmagyarázza, néha csak az időzítésen múlik. „Én voltam az egyetlen, aki egy hatalmas csoportos csevegésben azt mondta, hogy jobb, ha először Oppenheimert nézzük meg, és szinte mindenki nem értett velem egyet. Az általános hangulat az volt, hogy a kagylós érzéseket hagyjuk utoljára, hogy élvezhessük a Barbie-partit”.
„Azt hiszem, azzal, hogy először Oppenheimerrel találkozom, magamnak adok igazat. Az időzítés miatt úgyis muszáj” – folytatja. „Azt hiszem, legalább a Barbie első húsz percében valamiféle flashbacket fogok átélni.”
Bár a Barbenheimer-effektus gyorsan mémekbe és könnyed nevetésekbe kódolódott, nem kis teljesítmény mindkét filmet egy napon megnézni. Mindkettő a maga stiláris vizualitásába öltöztetve, mind a Barbie, mind az Oppenheimer visszakarikázik, hogy az egzisztencializmus, az unortodox ambíciók és a társadalmi konstrukciók körüli súlyos témákat vizsgálja. „Azt hiszem, ami ezt a kettőt összeköti, az az, hogy mindkettő igazi szerzői mű” – mondja Brothers. „Az egyik egy háromórás történelmi életrajzi film ezekkel a gyakorlati effektekkel. A másik egy IP-céges szemfényvesztés – és micsoda koncertet csinált belőle Gerwig. Mindkét film annyira szöges ellentétben áll egymással, de mindkettő annyira hihetetlen a maga nemében. Stílusilag különböző, mégis tematikailag hasonló. Egyszerűen imádom, hogy mindenki mennyire felkarolja őket.”.
Ünnepség
(Képhitel: Warner Bros.)
Kőhajításnyira a Leicester Square-i Barbielandtől, az Egyesült Királyságban működő szakszervezetek színészeinek és íróinak egy csoportja szenvedélyes támogatását fejezi ki az amerikai SAG-AFTRA sztrájkjai mellett. A Margot Robbie-t és Ryan Goslingot egy rózsaszín kabrióban ábrázoló digitális plakátok között a gyűlésen résztvevők jobb szabályozásért és védelemért kiáltanak, ugyanakkor ugyanilyen lelkesedéssel ölelik magukhoz a körülöttük lévő nagy költségvetésű filmeket. Az egyik táblán ez áll: „Költségvetési Barbie… hogyan fizeti Ken a számláit?”. A résztvevők rózsaszín kezeslábasokban pompáznak, talán azt bizonyítva, hogy a műanyagban való élet együtt élhet egy fantasztikusabbnak tűnő jövővel.
Ami Nolan Oppenheimerét illeti, a nap ugyanolyan nagyszerűnek ígérkezik. „Az IMAX vetítésemen sokan voltak, akik egyértelműen mindkettőt csinálták” – magyarázza Brothers. „A személyzet tagja, aki a film kezdete előtt bejön a T&Cs-t csinálni, azzal viccelődött, hogy a nyár legnagyobb mozis napjára köszöntött minket. Ezt IMAX-ben látni számomra halálbiztos volt – azt hiszem, ha ez csak két normális film lett volna, akkor munka után próbáltam volna megnézni mindkettőt.”.
„Nagyon izgatott vagyok emiatt a dupla film miatt – folytatja Burch. ” Úgy érzem, régen volt már, hogy ennyire érdekelt, hogy megnézzek egy filmet – vagy ebben az esetben filmeket. Azt is szeretem, hogy ez a dupla filmes program olyan embereket szólít meg, akiket alkalmi vagy rendszertelen mozilátogatóknak ismerek. Remélhetőleg ez egy nagyszerű mozis hétvége lesz. Emberek ezrei dolgoztak keményen, hogy ezek a filmek megvalósuljanak, és az ő kemény munkájukat látni és ünnepelni kell.”
Gyönyörű pillanat a mozi számára
(Képhitel: Universal)
Ahogy a Barbenheimer-nap végre eljön és elmúlik, az ünneplés minden bizonnyal az az érzés, ami a levegőben marad. „Szerintem ez egy olyan pillanat, ami egyszer van egy generációban” – mondja Brothers. „Azt remélem, hogy a stúdiók nem vonják le ebből a rossz tanulságot, és nem próbálnak még több filmpárt összedobni. A mai nap szépsége az, hogy ez annyira organikusan történt, az egész teljesen magától jött létre”.
Kérdés, hogy az elkövetkező nyarakon lesz-e hasonló Barbenheimer-effektus – még akkor is, ha ennek változatai már korábban is előfordultak. Ami biztosnak tűnik, az a remény a nukleáris energiával fűtött horizonton, még ha olyan rövid életű is, mint a Mattel Midge-je.
A Barbie és az Oppenheimer már a mozikban is látható. A filmekről bővebben a Greta Gerwig és Christopher Nolan rendezőkkel készített interjúnkban olvashat.
És nézd meg a többi, 2023-ban és azon túl érkező legizgalmasabb filmről szóló kalauzunkat.