Miről beszélünk, amikor a Tomb Raiderről beszélünk? A ’90-es években és a ’00-as évek elején felnőve a barátaim körében általában két dologról volt szó: a komornyik csapdába ejtéséről a Croft Manor hűtőszekrényében, vagy Lara hatalmas poligonmelleiről. Ennek ellenére volt valami, amiben én másképp reagáltam Larára. Vonzalom, gondoltam akkoriban, és csak később fogadtam el az érzést vágyakozásként. Nem akartam Larával lenni. Ő akartam lenni.
A mai Aloys, Ellies és Faith Connorok világában könnyű elfelejteni, hogy 1996-ban milyen kevés játszható női főszereplő létezett. Persze ott volt Samus, és Jill Valentine fél évvel korábban, de ők csak kivételek voltak a szabály alól. És lássuk be, egyikük sem ütötte meg annyira a korszellemet, mint Lara.
Híresség volt, magazinok címlapjait díszítette, saját csillogó hollywoodi adaptációkat kapott, és számtalan terméket reklámozott. Még apámat sem tudtam elkísérni egy Land Rover bemutatóra anélkül, hogy ne láttam volna valakit Larának öltözve, akit középkorú férfiak bézs színű tömege bámult. A 90-es évek gyermeke számára ő volt a totem, a nőiesség valóságos jelképe. De nagyon is tisztában voltam vele, hogy sokkal több annál. Lara intelligens és tehetséges, karizmatikus és független volt, és a végletekig önfejű. Egy olyan zárt transz lánynak, mint én, ő volt a vágyakozás.
Croft-rajongó
(Kép hitel: Eidos)CAVE REVIEWS
(Kép hitel: Square Enix)
Az eredeti Tomb Raider-trilógia remastered változata Nintendo Switchre készül
Játékkonzoloktól megfosztott gyerekként a PC-hez fordultam, és az akciós boltokban kerestem a javításomat. Évekkel azután, hogy a barátaim már nem fosztogattak sírokat, újra felfedeztem az eredeti játékokat. Távolról sem csak néztem, ahogy mások játszanak, ezúttal én voltam Lara Croft. Még ma is emlékszem a gyomromban érzett borzongásra, a nemi eufóriára, a világ egzotikus helyszínein eltöltött órákra.
Tizenéves voltam, amikor az Angel of Darkness megjelent, mégis élénken emlékszem, mit éreztem, amikor a játék borítójára néztem. Úgy éreztem, hogy látnak. Ugyanaz a vágyakozás, ugyanaz az izgalom volt ott, amikor láttam, hogy a belső énemet ilyen magabiztosan, ilyen erőteljesen mutatják meg. Ez az emlék továbbra is erős és jelen van, és a játék minden hibája ellenére is nagy becsben tartom ezért.
A húszas éveim elején már teljes mértékben gyűjtő lettem, megvettem a játékok eredeti dobozos példányait, és minden más cuccot, ami a kezembe akadt. Leültem, hogy újra végigjátsszam az első néhány játékot, miközben 2013-ban belevágtam a Tomb Raider rebootjába. Bár az origó játékok remasterelt változatai már úton vannak, a franchise-t az elmúlt évtizedben ez a fiatalosabb, árnyaltabb Lara-felfogás vezérelte – a 2018-as Alicia Vikander-féle járműtől kezdve a közelmúltban készült Netflix-animáción át a Phoebe Waller Bridge közelgő élőszereplős sorozatáig.
Az akkori diskurzus ezt a feminizmus győzelmeként hirdette, mivel a korábban üres szemet gyönyörködtetőnek tekintett figurát komplex és teljes értékű, nagybetűs karakterré változtatta. De ami engem illet, Lara mindig is az volt. Ne értsetek félre, én a „Survivor” korszak bejegyzéseiért rajongok, de Lara olyan nagy vagy kicsi volt, amennyit a játékos hajlandó volt befektetni. Ha csak T-t és A-t láttál, akkor természetesen csak a „fiúknak valót” láthattál. Ez a gondolkodásmód elfedte a nők valódi és fontos hozzájárulását is, akik már a Lara Croft megjelenésétől kezdve részt vettek a játékban; olyan nők, mint Vicky Arnold, aki az első három játék forgatókönyvét és a kézikönyvek háttértörténetét is írta.
(Kép hitel: Crystal Dynamics)
„De az olyan transz nőknek, mint én, Lara a világot jelenti.”
Figyelj, tudom, hogy egy cisz-fehér férfi tervezte. Tudom, hogy eredetileg latin-amerikai lett volna, de ezt a döntést megvétózták, mert úgy tűnik, egy női főszereplő már így is elég nagy kereskedelmi kockázatot jelentett. Tudom, hogy egy olyan franchise, amely az őslakos kultúrákból származó tárgyak ellopására épül, enyhén szólva is problémás. De a hozzám hasonló transz nőknek Lara a világot jelenti.
A nosztalgia egy olyan szó, amivel manapság sokat dobálóznak, és felcserélhetően használják mindenre, ami a gyermekkor illatát hordozza. De a nosztalgia a szó legszorosabb értelmében fájdalommal és vágyakozással jár. Amikor a Tomb Raider játékra gondolok, eszembe jut az a puszta öröm, amit éreztem, hogy nőként létezhetek, ha csak digitális környezetben is. De arra is emlékszem, hogy hány hosszú év állt még előttem, és milyen küzdelmek vártak rám. Hivatalosan csak 31 éves koromban ismertem meg magam. Rengeteg nő inspirált engem, de a lista nem lenne teljes Lara Croft nélkül, aki segített, hogy túllássak a saját korlátaimon.
Szeretnél több Larát az életedben? Íme a 10 legjobb Tomb Raider-játék, ami most a barlangokat fosztogatja.