„Sétáltam, a dolgommal törődtem, amikor egy narancssárga színű égből: villanás, bumm, alakazam! Csodálatos, hogy erre jártál.” Amint meghallottam Nat King Cole bársonyos hangját a Fallout tévésorozat első epizódjában, azonnal fellángolt bennem a vágy, hogy visszatérjek a Bethesda RPG-jéhez. A múltban ez a dal számos kalandomban elkísért a pusztaságon keresztül; a Pip Boy-omból bömbölt, miközben Radscorpionokra lövöldöztem az úton, vagy elhárítottam a rozsdás ’50-es évekbeli autók alól előkúszó ghoulokat. Bármikor, amikor meghallom, azonnal visszarepülök a Fallout 4-ben szereplő Commonwealthbe, és minél többet nézem a sorozatot, annál inkább szeretnék visszalépni a radokkal teli világba. Nemcsak a poszt-apokaliptikus retro-futurisztikus környezet esztétikai hangulatát ragadja meg, de nagyon sok minden emlékeztet a 2015-ös RPG-ben eltöltött időmre – a cselekménypontoktól kezdve az ismerős helyszínekig.
Tudom, hogy messze nem vagyok egyedül azzal, hogy a tévés adaptációnak köszönhetően újra át akarom élni az évek során látott legjobb Fallout-játékok egy részét. De mivel a Fallout 4 next-gen frissítése – amely PS5-re és Xbox Series X-re is elhozza a kalandot – már csak a sarkon van, a sorsom jócskán megpecsételődött. Jövő április 25-én feltétlenül visszaveszem a vault 111-es overallomat, hogy újra felfedezzem a Wastelandet. És őszintén szólva el sem hiszem, hogy ez mennyire izgalmas kilátás.
Valami varázslatos este
(Képhitel: Bethesda)
Még mindig az Amazon Prime-on közzétett összes ömlesztett epizódot végigjárom, de már most is olyan nukleáris robbanás volt nézni, hála a sok apró bólintásnak és utalásnak. Annyi időt töltöttem már ebben az univerzumban – legyen szó a Fallout 3-ról, a New Vegasról vagy a Fallout 4-ről -, és rengeteg minden egy nyálas Vault-Boy stílusú mosolyt csal az arcomra. De ami különösen a Fallout 4-re emlékeztetett azonnal – az Orange Colored Sky című dalt leszámítva -, azok a párhuzamok, amiket folyton a sorozat nyitánya és a játék eleje között vonok, valamint a főszereplő Lucy fő célja és a Commonwealthben lévő célod között.
„Sétáltam, a dolgommal törődtem, amikor egy narancssárga színű égből: villanás, bumm, alakazam! Csodálatos, hogy erre jártál.” Amint meghallottam Nat King Cole bársonyos hangját a Fallout tévésorozat első epizódjában, azonnal fellángolt bennem a vágy, hogy visszatérjek a Bethesda RPG-jéhez. A múltban ez a dal számos kalandomban elkísért a pusztaságon keresztül; a Pip Boy-omból bömbölt, miközben Radscorpionokra lövöldöztem az úton, vagy elhárítottam a rozsdás ’50-es évekbeli autók alól előkúszó ghoulokat. Bármikor, amikor meghallom, azonnal visszarepülök a Fallout 4-ben szereplő Commonwealthbe, és minél többet nézem a sorozatot, annál inkább szeretnék visszalépni a radokkal teli világba. Nemcsak a poszt-apokaliptikus retro-futurisztikus környezet esztétikai hangulatát ragadja meg, de nagyon sok minden emlékeztet a 2015-ös RPG-ben eltöltött időmre – a cselekménypontoktól kezdve az ismerős helyszínekig.
Tudom, hogy messze nem vagyok egyedül azzal, hogy a tévés adaptációnak köszönhetően újra át akarom élni az évek során látott legjobb Fallout-játékok egy részét. De mivel a Fallout 4 next-gen frissítése – amely PS5-re és Xbox Series X-re is elhozza a kalandot – már csak a sarkon van, a sorsom jócskán megpecsételődött. Jövő április 25-én feltétlenül visszaveszem a vault 111-es overallomat, hogy újra felfedezzem a Wastelandet. És őszintén szólva el sem hiszem, hogy ez mennyire izgalmas kilátás.
Valami varázslatos este
(Képhitel: Bethesda)
Még mindig az Amazon Prime-on közzétett összes ömlesztett epizódot végigjárom, de már most is olyan nukleáris robbanás volt nézni, hála a sok apró bólintásnak és utalásnak. Annyi időt töltöttem már ebben az univerzumban – legyen szó a Fallout 3-ról, a New Vegasról vagy a Fallout 4-ről -, és rengeteg minden egy nyálas Vault-Boy stílusú mosolyt csal az arcomra. De ami különösen a Fallout 4-re emlékeztetett azonnal – az Orange Colored Sky című dalt leszámítva -, azok a párhuzamok, amiket folyton a sorozat nyitánya és a játék eleje között vonok, valamint a főszereplő Lucy fő célja és a Commonwealthben lévő célod között.
Már régóta rajongok a Fallout világáért, mielőtt a, nos, Fallout. Mielőtt az atombombák lezuhantak és a háború kitört, úgy tűnt, hogy minden csupa napsütés és szivárvány… amíg nagyon nem volt az. A háború előtti időszak szinte mindig festői, az 50-es évek stílusában, élénk színekkel, jellegzetes retró stílusokkal és eltúlzott mosolyokkal. Az idilli hangulat persze nagy kontrasztot képez a pusztulás utáni sivár, erőszakos tájakkal – amelyek teljesen nélkülözik az élet ugyanezt a vibrálást. Mindig is nagyra értékeltem, hogy ez milyen hatásosan érzékelteti, mi veszett el, és mennyi minden változott, ezért is szeretem, hogy rögtön a sorozat elején a világ mindkét oldalát látjuk.
Nuka Cola győzelem
(Képhitel: Prime Video)
A Fallout sorozat olyan, mintha egy nem létező játék adaptációja lenne
Ahogy a sorozatban egy lehetetlenül fényes születésnapi bulira kerül sor közvetlenül az első bomba eldördülése előtt, úgy a Fallout 4-ben egy boldogan békés, páccal körülvett nyitányon osztozunk a családdal, mielőtt minden fordulatot vesz. A tévéadaptáció nézése csak arra késztetett, hogy olyan intenzíven átéljem újra a játék nyitányát, különösen azt a pillanatot, amikor először lépsz ki a páncélteremből, és meglátod az egykor otthonodnak nevezett utca romos maradványait. De a páncélteremlakó Lucy története és az Acél Testvériség megjelenése igazán felszította bennem a lángot. Ahogy a Fallout 4-ben is elhagyod a hibát, hogy megtaláld a fiadat, úgy Lucy is elindul a pusztaságba, hogy megkeresse az apját. Számomra a Fallout 4 a családról szól – legyen szó akár a gyermekről, akit meg akarsz találni, akár a megtalált családról, amit a társaiddal alkotsz – és a kötelékekről, amelyek összekötnek egy egyébként ellenséges világban, amely minden lépésnél a halálodra tör.
A múlt visszhangjai
(Képhitel: Amazon / Kilter Films)
Lucy hal a vízben kalandját látva csak arra késztet, hogy újra elmerüljek a saját Vault-dweller történetemben, és megpróbáljak dacolni a Commonwealth-szel. Bár semmi sem akadályoz meg abban, hogy most is játsszak a Fallout 4-gyel, a közelgő frissítés túl tökéletes ürügynek tűnik arra, hogy újra belevessem magam és valami friss élményt tapasztaljak meg. A Skyrim Anniversary edition megjelenésével nem ellentétben a Fallout 4 frissítése néhány ingyenes Creation Club-elemet is bevezet, köztük egy új küldetéses történetet, az „Echoes of the Past” címűt. A különböző finomságok, küldetések és egy kipróbálható horgászós minijáték rögtön visszahúzott a Skyrimbe, és alig várom, hogy a Falloutban is legyen valami újdonság.