Bármit is gondolsz róla – és nekem is sok gondolatom van róla -, tagadhatatlan, hogy a Palworld a pillanat játéka. Mindig izgalmas, ha egy ilyen terjedelmű játék ilyen vírusszerűségre talál, és a 2024 első nagy dobása korán érkezett. A Palworld rekordot döntő Steam-indulása és a ragyogó felhasználói kritikák világossá teszik, hogy az emberek ki voltak éhezve egy ilyen játékra, és minden hibája ellenére a Palworld robbanásszerű sikert aratott azzal, hogy megadta nekik, amit akartak.
Ez itt a fontos kifejezés: egy ilyen játékot. Emberek milliói, talán százmilliók fantáziáltak egy ilyen játékról. Ők – és az „ők” alatt leginkább a Pokemon-rajongókat értem – évek óta álmodoznak egy hardcore, többjátékos, nyílt világú lénygyűjtő játékról. Az ötlet ott van a „mit csinálnék, ha nyernék a lottón” gondolati ranglistán a „mit csinálnék, ha nyernék a lottón” kategóriában, és a Palworld már nagyjából ott tart.
A Palworld az Ark: Survival Evolved és a Pokemon tréner álma. Az alapmechanika és az általános megjelenítés nagyon különbözik a Pokemontól – ez is egy túlélő- és menedzsmentjáték -, de szégyentelenül kihasználja a nagyon hasonló fantáziát, hogy elkapjuk és interakcióba lépjünk az állatokkal, egészen a labdákig, amiket az elfogásukhoz használunk. Ráadásul egy olyan időszakban érkezett, amikor a Pokemon tulajdonosa nemhogy nem készít ilyen játékot, de egyáltalán nem készít jó lénygyűjtő játékokat.
(Képhitel: Nintendo)
A fővonalbeli Pokemon RPG-k már évek óta könyörögnek azért, hogy megmártózzanak bennük. Az olyan indie catch-’em-allok, mint a Cassette Beasts és az Anode Heart simán túlszárnyalják őket, nem is beszélve az olyanokról, mint a Monster Hunter Stories vagy a Temtem. A Pokemon Scarlet és Violet förtelmes és elfogadhatatlanul bugos duója után egy ilyen játék tökéletesen alkalmas volt arra, hogy behozza az embereket, amíg a pult a padlón van.
Lám, mindenki kellemesen meglepődött, amikor kiderült, hogy a Palworld több mint egy buta mém. Segít, hogy elég jól fut (PC-n, tapasztalatom szerint), és csak 30 dollárba kerül. Szénát csinálj, amikor süt a nap, és add zálogba a béna lénygyűjtődet, amikor a bolygó legnagyobb médiafranchise-ának legújabb játékai úgy néznek ki, mint a sült PS3-as JRPG-k, és úgy futnak, mint egy traktor, amelynek kerekei hűtőszekrények. Nem azt mondom, hogy a Palworld szerencsésen jutott a sikerhez, vagy nem érdemli meg; azt mondom, hogy az egyik legnagyobb játék körüli fenyegető elégedetlenségből profitált, amelyből kölcsönzött, és ennek eredményeképpen jóval az átlaga fölött teljesít.
A Palworld nem éppen egy csodálatos játék.
(Kép hitel: Pocketpair)
Elég sokat játszottam a Palworlddel, és tervezem, hogy még többet is játszom vele, mert általában jól szórakoztam vele. Egyedül unalmasnak találom, de barátokkal sokkal jobb – ami nem nagy dicséret, mert barátokkal szinte bármi szórakoztató lehet. Egy nyári grúziai napon 2000 kiló mulcsot lapátolni sokkal jobb a barátokkal, de azt sem értékelném túl jóra. Még Palworld játék közben is azon kapom magam, hogy azon gondolkodom, milyen nagyszerű játék lehetne egy ilyen játék. Mert a Palworld nem nagyszerű. Ez rendben van. Ha egyetlen szót kellene választanom rá, az tényleg a slampos lenne – nem csak azért, mert technikai és dizájn-szinten hanyag, hanem mert gyakran úgy érzem, mintha egy rakás véletlenszerűen összevegyített dolog lenne.
Szedjük ki a nagyot az útból: a Palworld nem szép. Ez a játék három különböző művészeti stílust használ, és ennek következtében minden máshova nem illik – külön-külön jó, de együtt teljesen össze nem illő. A sivár és többnyire üres világ aligha nézhetne ki jobban, mint a letaposott alapértelmezett eszközök. A realisztikusabb épületek és létesítmények összeütközésbe kerülnek a világos és rajzfilmszerű (és nagyon szerethető) Pals-okkal. A felszerelésed, különösen a fegyverek miatt úgy nézel ki, mint egy Horizon Zero Dawn NPC Fortnite változata. A játék körüli viták nagy része a lények hasonmásaira összpontosított – amelyekről joggal állíthatjuk, hogy kreatívan hiányoznak, bár még nem látok eleget a tényleges plágiumvádakhoz -, de engem sokkal jobban zavar az egységes téma vagy művészeti stílus hiánya. (Erről bővebben a Palworld korai értékelésünkben.)
(Képhitel: Pocketpair)
A Palworld érzésre mindenhol ott van. Az egyik percben még az óriási kék vadászgörényemen lovagolok egy mezőn, és általában jól érzem magam. A következő percben a rabszolgaság megvalósíthatóságával és a szeretett Pals-om véres darabokra aprításának előnyeivel szembesülök. A Palworld brutalitás aláfestése – a fegyverek és a mészárlás, a bántalmazó munka és az etikátlan tudomány – olcsónak és ironikus módon butábbnak tűnik, mint a játék nyíltan ostoba részei. Ez a creepypasta dizájn megfelelője; még a legcsekélyebb sokkoló érték is hamar elkopik. Inkább a Palworld hajlana az aranyos, normális lények fantáziájára, mintsem hogy ezt az éles hülyeséget, vagy legalábbis a másik oldalt is elkényeztesse. Kezdésnek adjunk hozzá néhány kifejezetten nem halálos opciót, és csiszoljuk meg a simogatási, etetési és lovaglási animációkat.
Nem tartott sokáig összeállítani a panaszok szennyes listáját, és tisztában vagyok vele, hogy ez egy vadonatúj Early Access játék, de sok ilyen dolog mélyebb, mint a hibák (amelyekből üdítően kevés van). Például az ellenséges mesterséges intelligencia olyan buta, mint egy zsák kalapács. A hangzásvilág is alig van jelen, korlátozott Pal kiáltásokkal és szinte semmi említésre méltó zenével, és ettől minden furcsán szertelenül komolytalannak tűnik. Néhány tárgy elkészítése még a fejlesztésekkel és a Pal-támogatással együtt is abszurd hosszú időt vesz igénybe. Elkeserítően nehéz a Palsokat ténylegesen hozzárendelni a kívánt feladathoz. A siklóernyő szerencsétlenkedik, a csáklya pedig úgy érzi, mintha egyenesen hiányoznának az animációk. Bármilyen felfelé irányuló mozgás a felszerszámozott pajtáson úgy ugrálnak a modelljeik, mint az állati léggömbök. És így tovább és így tovább.
Ez a pajtások világa
(Kép hitel: Pocketpair)
A Palworldnek mindezek a problémái megvannak, és mégis jól szórakozom vele. A barátaim is jól érzik magukat. Mi az, ami ezt a játékot többé teszi, mint a részei összege?
Vonzerejének nagy részét a jól bevált túlélő kézműves formulának köszönheti, amit általában nem is szeretek annyira. A fák ütögetésével kezded, és mire észbe kapsz, már szőnyeget válogatsz a kúriád bal szárnyában lévő bárba. A játék fejlesztésekkel, célokkal és szintlépésekkel hajt, amelyek bővítik a lehetőségeidet, miközben egyre növekvő számokkal csiklandozzák az agyadat. Ez alapszinten lenyűgöző. Nehéz abbahagyni a játékot, legalábbis addig, amíg el nem fogynak a feloldások. Bónuszként a Palworldnek van egy rendkívül szép funkciója, ahol a kézművesség automatikusan húzza a tárgyakat az összes közeli ládából, ami sok műfaji szabványos unalmat töröl.
A játék emellett jól teszi, hogy ad egy kis privát teret, és arra ösztönöz, hogy azt a magadévá tedd. Építhetsz egy brutálisan hatékony tábort, megelégedhetsz a legszükségesebb dolgokkal, amelyeket egy nyitott szendvics feng shui megfelelőjeként rendezhetsz el (én nem lehetek az), játszhatsz szerepjátékot egy farmerrel, pazarolhatsz a dekorációra, vagy valami a kettő között. Egy másik nagy előny, hogy a többjátékos mód eddig elég zökkenőmentesen működött (egy barátom dedikált szerverén játszottam). De a Palworld legnagyobb erőssége, az ok, amiért ez a játék egyáltalán működik, egyszerű: minden a Palsról szól.
(Kép hitel: Pocketpair)
A Palworld túlélő-kézműves játékmenetének minden aspektusába be vannak szőve a Pals, és ez nem csak egyedi érzést ad a hasonló játékokhoz képest – leginkább az Arkhoz képest, ahol a lények nem annyira ölelgethetőek -, hanem az összes ilyen bonyolult rendszert egy sokkal megközelíthetőbb ötletbe olvasztja, hogy csak lógjunk és csináljunk dolgokat a Pals-okkal. Azt hiszem, a Palworld sikerének egyik alábecsült aspektusa az, hogy a játékosok nem elhanyagolható része számára ez volt az első komolyabb találkozás a túlélő-kézműves játékok gyakran ijesztő módszereivel, és a Pals egyfajta médiumként működnek, amely segít eligazodni a dolgokban. Tejre van szükséged? Szerezz egy tehenet Pal a farmon. Meg kell öntöznöd a termést? Tegyél egy vízpajtást a földekre. Kovácsolni vagy főzni kell? Bérelj fel egy Tűz Pált. Ez egy rajzfilmes logika, de érthető logika, és ez egy kis korlátot ad a Palworld fejlődési rendszerének anélkül, hogy a mélységét rontaná.
Az erőforrások gyűjtése és szállítása, a kézműves receptek automatizálása, a gazdálkodás, az alapanyagok felhalmozása, a bázisépítés, a dungeoneering – ez a Pals végig a Pals, és minél több dolgot oldasz fel, annál lebilincselőbbé válik a Pals. Új Palsokat akarsz találni, erősebb Palsokat tenyészteni, és gondoskodni arról, hogy a Palsjaid boldogok legyenek (vagy legalábbis életben maradjanak, te szörnyeteg). A Pals barátok, étel, harcosok, munkások, zsákmányládák, járművek, kütyük és még sok más, mindez egy ölelgetős csomagban. Ez a Pals világa; te csak élsz benne.
(Kép hitel: Pocketpair)
Kapsz saját fegyvereket és eszközöket, persze, de a karaktered valójában csak a Pals kórusának karmestere. Pontosan ez a lényeg: nem egy rakás lényként vagy valami láthatatlan felügyelőként játszol. Te játszol, mint az a személy (opcionálisan a szociopata), aki kézzel szelídít és pásztorol egy csomó lényt. Akár egy mezőn lovagolsz rajtuk, akár egy gyárban irányítod őket, olyan módon léphetsz interakcióba ezekkel a kis fickókkal testközelből, amit sok lénygyűjtő nem tesz lehetővé. Megsimogathatod őket, felveheted őket, etetheted és gyógyíthatod őket kézzel, gügyöghetsz nekik, miközben szundikálnak, és közvetlenül parancsolhatsz elemi erejüknek a csatában, mindezt 3D-ben.
A játék durva, és a játékos és a pajtás kapcsolata pokolian nehézkes, de hihetetlenül szórakoztató és örömteli is tud lenni. Abszolút macskajaj a sok régi Pokemon-rajongó belső gyermekének, és elég meggyőző a rendszer szempontjából ahhoz, hogy azokat is megfogja, akiket inkább az erőforrások és a bázisépítési mechanika érdekel. Ezt bizonyítja a bazillió eladott példány is. A Palworld sikerének titkos összetevője már évek óta mindenkinek a szeme előtt lebegett, és bár egyáltalán nem tökéletes, de legalább most végre van egy ilyen játékunk. Most már csak arra várunk, hogy a jövő lénygyűjtői hogyan reagálnak erre a most már szemmel láthatóan nyilvánvaló igényre.