Az Ex Machina és az Annihilation rendezője, Alex Garland legújabb filmjében, a Civil Warban a konfliktus borzalmait nem célkeresztben, hanem a kamera lencséjén keresztül látjuk. Az akcióba a tapasztalt fotóriporter Lee (Kirsten Dunst), Reuters-kollégája, Joel (a Narcos Wagner Moura) és a New York Times veteránja, Sammy (a Dűne Stephen McKinley Henderson) révén jutunk be. Ott van még a háborús fotósnak készülő Jessie (a Priscilla Cailee Spaeny), aki Washington DC-be tart, hogy megörökítse az elnök (Nick Offerman) utolsó napjait, mielőtt a lázadók elfoglalják a Fehér Házat.
Dunst szerint az, hogy a film inkább a sajtóra, mint a civilekre vagy a fegyveres erőkre koncentrál, „tényleg azon alapul, ahogy Alex felnőtt. Az apja karikaturista volt egy újságnál, és úgy nőtt fel, hogy újságírók voltak körülötte, szóval azt hiszem, Alex számára ez volt a legtermészetesebb út” – mondta a GamesRadar+-nak. „Szerintem ez még inkább az emberségről szól. Ahelyett, hogy fegyvered lenne, nálad van a fényképezőgéped. Ez egy egészen másfajta bejárás, és szerintem az ilyen jellegű munkának is megvan a maga szépsége.”
És a kamerák szó szerint bevisznek minket a filmbe – amikor Lee vagy Jessie fényképez, látjuk a felvételt, rövid ideig, egy szigorúan megkomponált állókép, amely pillanatnyilag kitölti a képernyőt a káosz közepén. A mozdulatlanságnak felüdülésként kellene hatnia a brutális akciótól, de nem így van. A mozgás hiánya csak még durvábbá teszi a borzalmat.
Csend és zaj
(Képhitel: A24)
Ez a ridegség az egész filmet áthatja: a Civil War akciójelenetei egyszerűségükben is nyugtalanítóak. Ami feltűnő, az a lövések vagy robbanások utáni csend a háborús filmekben oly gyakran alkalmazott „cseng a füledben” hangeffekt helyett. „A valóság nyelvét használtuk, tehát vagy megélt tapasztalatokból, vagy híradófelvételekből, illetve dokumentumfilmekből származik” – magyarázza nekünk Garland.
„Egy egyszerű példa lehet, hogy a filmnek nyelvtani köze van ahhoz, ahogyan az embereket lelőnek. Nagy vérfelhők vannak, és visszarepülnek, [de] elég sokszor, amikor valakit lelőnek, csak annyit tesz, hogy elesik, és nincs benne semmi nagyon drámai. Nos, valaki, aki megnézi a filmet, lehet, hogy látott már valaha is valakit lelőni a való életben, vagy híradófelvételeken, vagy bármi másban. De még ha nem is látott ilyet, akkor is felfogja a valósággal szembeni furcsa hangsúlyt. És így amikor az erőszak pillanatait látják, lesz benne valami, amit igaznak éreznek.”
Az Ex Machina és az Annihilation rendezője, Alex Garland legújabb filmjében, a Civil Warban a konfliktus borzalmait nem célkeresztben, hanem a kamera lencséjén keresztül látjuk. Az akcióba a tapasztalt fotóriporter Lee (Kirsten Dunst), Reuters-kollégája, Joel (a Narcos Wagner Moura) és a New York Times veteránja, Sammy (a Dűne Stephen McKinley Henderson) révén jutunk be. Ott van még a háborús fotósnak készülő Jessie (a Priscilla Cailee Spaeny), aki Washington DC-be tart, hogy megörökítse az elnök (Nick Offerman) utolsó napjait, mielőtt a lázadók elfoglalják a Fehér Házat.
Dunst szerint az, hogy a film inkább a sajtóra, mint a civilekre vagy a fegyveres erőkre koncentrál, „tényleg azon alapul, ahogy Alex felnőtt. Az apja karikaturista volt egy újságnál, és úgy nőtt fel, hogy újságírók voltak körülötte, szóval azt hiszem, Alex számára ez volt a legtermészetesebb út” – mondta a GamesRadar+-nak. „Szerintem ez még inkább az emberségről szól. Ahelyett, hogy fegyvered lenne, nálad van a fényképezőgéped. Ez egy egészen másfajta bejárás, és szerintem az ilyen jellegű munkának is megvan a maga szépsége.”
És a kamerák szó szerint bevisznek minket a filmbe – amikor Lee vagy Jessie fényképez, látjuk a felvételt, rövid ideig, egy szigorúan megkomponált állókép, amely pillanatnyilag kitölti a képernyőt a káosz közepén. A mozdulatlanságnak felüdülésként kellene hatnia a brutális akciótól, de nem így van. A mozgás hiánya csak még durvábbá teszi a borzalmat.
Csend és zaj
(Képhitel: A24)
Ez a ridegség az egész filmet áthatja: a Civil War akciójelenetei egyszerűségükben is nyugtalanítóak. Ami feltűnő, az a lövések vagy robbanások utáni csend a háborús filmekben oly gyakran alkalmazott „cseng a füledben” hangeffekt helyett. „A valóság nyelvét használtuk, tehát vagy megélt tapasztalatokból, vagy híradófelvételekből, illetve dokumentumfilmekből származik” – magyarázza nekünk Garland.
„Egy egyszerű példa lehet, hogy a filmnek nyelvtani köze van ahhoz, ahogyan az embereket lelőnek. Nagy vérfelhők vannak, és visszarepülnek, [de] elég sokszor, amikor valakit lelőnek, csak annyit tesz, hogy elesik, és nincs benne semmi nagyon drámai. Nos, valaki, aki megnézi a filmet, lehet, hogy látott már valaha is valakit lelőni a való életben, vagy híradófelvételeken, vagy bármi másban. De még ha nem is látott ilyet, akkor is felfogja a valósággal szembeni furcsa hangsúlyt. És így amikor az erőszak pillanatait látják, lesz benne valami, amit igaznak éreznek.”
Az első ilyen jelenet a film elején történik, amikor Lee és Jessie először találkoznak. Egy nagy tömeg az utcán zavargásokba torkollik, amikor egy bomba robban, és Lee Jessie segítségére siet, amikor meglátja a fiatalabb nőt a kamerájával, de sajtómellény vagy bármilyen védőfelszerelés nélkül. Az elsöprő kakofóniától az idegesítő csendig csapongó hangdizájn és a kinetikus, fullasztó látvány a tömegnyomorban ezt teszi a Civil War számos félelmetes akciójelenete közül az elsővé.
Big Screen Spotlight
Rávilágítunk azokra a kevésbé ismert mozibemutatókra, amelyekről tudnod kell, és minden pénteken új cikkel jelentkezünk.
„Amit a mozi tesz, amikor olyan dolgokat mutat be, amelyek nem igazak, az az, hogy az emberek jobban érzik magukat” – folytatja Garland. „Mint például, hogy ez egy nagyon ijesztő idegen, aki darabokra tépi az embereket, de mindezek közül semmi olyasmi, ami miatt nekem valaha is aggódnom kellene. Míg te, mint egyén, belekeveredhetsz egy kis erőszakba az utcán, ahol az emberek a pokolba verik egymást. És hirtelen a közepén találhatod magad, ez megtörténhet. Szóval, ez másképp ér téged.”
Iratkozz fel a GamesRadar+ hírlevélre!
Heti összefoglalók, történetek az általad szeretett közösségekből és még sok minden más.
Lépj kapcsolatba más Future márkák híreivel és ajánlataivalKapj tőlünk e-maileket megbízható partnereink vagy szponzoraink nevébenAz adatok megadásával Ön elfogadja a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi szabályzatot, és betöltötte a 16. életévét.
Ebben a jelenetben és sok másban a film során Lee úgy mozog a kamerájával a vérengzésben, mintha robotpilóta lenne. Van ott egyfajta távolságtartás, egy eltávolodás a helyzettől, ami az önfenntartásból és a megkeményedett elvonatkoztatásból ered, ami a terepen eltöltött sok év eredménye. Az elvonatkoztatás azonban az is, amiről egyes kritikusok azt állították, hogy a film középpontjában áll.
Nyitott értelmezés
(Képhitel: A24)
Az Ex Machina és az Annihilation rendezője, Alex Garland legújabb filmjében, a Civil Warban a konfliktus borzalmait nem célkeresztben, hanem a kamera lencséjén keresztül látjuk. Az akcióba a tapasztalt fotóriporter Lee (Kirsten Dunst), Reuters-kollégája, Joel (a Narcos Wagner Moura) és a New York Times veteránja, Sammy (a Dűne Stephen McKinley Henderson) révén jutunk be. Ott van még a háborús fotósnak készülő Jessie (a Priscilla Cailee Spaeny), aki Washington DC-be tart, hogy megörökítse az elnök (Nick Offerman) utolsó napjait, mielőtt a lázadók elfoglalják a Fehér Házat.
Dunst szerint az, hogy a film inkább a sajtóra, mint a civilekre vagy a fegyveres erőkre koncentrál, „tényleg azon alapul, ahogy Alex felnőtt. Az apja karikaturista volt egy újságnál, és úgy nőtt fel, hogy újságírók voltak körülötte, szóval azt hiszem, Alex számára ez volt a legtermészetesebb út” – mondta a GamesRadar+-nak. „Szerintem ez még inkább az emberségről szól. Ahelyett, hogy fegyvered lenne, nálad van a fényképezőgéped. Ez egy egészen másfajta bejárás, és szerintem az ilyen jellegű munkának is megvan a maga szépsége.”