60 óra Baldur’s Gate 3 után találkozom az első githyanki csoporttal. Az Elfsong Tavern alatti császár barlangjának kiürítése rövidnek ígérkezik, de a legtöbb időt azzal töltöm, hogy brutálisan elintéz egy horda harcra kész gith harcos. Meglep a pszionikus erejük, az a tény, hogy könnyedén szembe tudnak szállni a BG3 Dark Urge szerzetesemmel – még egy szentségtelen áldással az oldalamon is. Ekkor jövök rá arra is, hogy hűha, egyetlen githyankival sem találkoztam, mióta a nautiloid baleset után elváltak az útjaim Lae’zellel.
Azzal, hogy a játék első óráiban nem találtam meg Lae’zelt, az első BG3-as utazásomból most hiányzik egy fontos elem: a teljes gith történet. Soha nem találom meg a crÈche-t, nemhogy tudomást szereznék a létezéséről. Vlaakith seregének fenyegetése nélkül, ami miatt kételkedem az Őrző szándékaiban, nincs szükségem Orpheus kiszabadítására. Lae’zel elfelejtésével véletlenül létrehoztam a Baldur’s Gate 3 egy olyan változatát, ahol a gith nem több, mint bosszantó idegen lények, akik megmagyarázhatatlanul a város alatt ólálkodnak, és őszintén? Élvezet volt nélküle lerombolni a helyet.
Spoilerek a Dark Urge történetéhez és a Baldur’s Gate 3 1., 2. és 3. felvonásához.
Lae’zy napjai
(Kép hitel: Larian Studios)Dairy queen
(Kép hitel: Larian Studios)
Nem csak egy kulcsfontosságú karaktert felejtettem el, de úgy lettem jó a BG3-ban, hogy minden bosson csesztem.
Csak egy teljesen új végigjátszás megkezdésekor jöttem rá, hogy Lae’zel mennyit tesz hozzá a fő cselekményszálhoz. Olyannyira, hogy sok szempontból ő a Baldur’s Gate 3 főszereplője.
Nemcsak, hogy Lae’zel a legelső nem-agyi lény, akivel találkozol, de ő az, akivel nem is tudsz együtt dolgozni a nyitójelenetek során. Shadowheartot ki lehet menteni a kapszulájából, de ugyanilyen könnyű őt békén hagyni, és később felvenni. Lae’zel is eltűnik, miután lezuhantál a parton, de úgy tűnik, nincs túl messze. Én azonban nem tudhatom, mivel miután felvettem Gale-t, hogy Shadowheart és Astarion mellett csatlakozzon vidám követőim csapatához, az ellenkező irányba fordultam felfedezőútra.
Az első felvonás hátralévő része normálisan telik el, és semmi sem hiányzik belőle. Soha nem hallom a „githyanki” szót, sem Shadowheart nem is annyira burkolt rasszista beszólásait róluk. Még csak Waukeen’s Restbe vagy a Mountain Pass közelébe sem merészkedem, mivel úgy döntök, hogy egyenesen az Underdark felé veszem az irányt, miután Halsin választási lehetőséget ad a két út között. Mivel a gith crÈche és lakói felfedezetlenek maradnak, soha nem találkozom Kith’rak Voss-szal, nem ismerem meg a githyanki lázadókat, és nem küzdök meg a 2. felvonás végén Vlaakith elárulásának következményeivel. Ehelyett akadálytalanul be tudok jutni a Baldur’s Gate-be, és egyetlen méltóságteljes orrot sem látok.
Lae’zel nélkül a játékban, a történetem szorosan a Sötét késztetésem utazására koncentrálódik. Bhaal Kiválasztottjaként való születési jogom elfogadása vagy elutasítása nem könnyű döntés, de bárhogyan is akarok végül elbánni a Netherbrainnel, szükségem lesz a Császárra, hogy közelebb kerüljek hozzá. Lae’zel és a gith lázadók azok, akik miatt egyáltalán gyanakodni kezdesz a Császár szándékaira; a helyzetükről megfeledkezve az öreg csáprágóarcú elég józan fickó. Sőt, ő a legjobb lehetőségem, ha el akarom érni azt az agyat. A csoportom bizalmatlanságát fejezi ki az agyölő védelmezőnkkel szemben. Én mindannyiuknak fütyülök.
House of Nope
(Képhitel: Larian Studios)
Megvan a boldog, véráztatta végkifejletem. Lae’zel egy ketrecben halt meg az első felvonásban.
Végre kezdek gyanakodni, hogy valami elég nagyot hagytam ki, amikor Raphael ajánlatot tesz nekem: odaadja nekem az Orphic Hammer-t, hogy kiszabadítsak egy bebörtönzött gith herceget az asztrális prizmából, cserébe a Netherbrain-nel való összecsapásom után odaadom neki Karsus koronáját. De miért akarnám egyáltalán kiszabadítani Orfeuszt?
Korlátozott ismereteim szerint Orpheus az egyetlen dolog, ami megakadályozza, hogy én és a barátaim tapadókorongokat növesszünk. Akkoriban azonban elég fontosnak hangzik, így mindenképpen elfogadom az ajánlatot, és továbbmegyek, hogy beszivárogjak a Remény Házába, hogy megszegjem a saját szerződésemet. Raphael főnöki harca számomra kiemelkedő pillanat az egész játékban, de teljesen értelmetlen vállalkozás, amikor az agy elleni végső lökés előtt egyáltalán nem használom a kalapácsot.
Ehelyett hagyom, hogy átváltoztassam magam agyhalásszá, és összebarátkozzak a császárral, mert mi a fenéért ne? Ismétlem, Lae’zel nélkül nincs okom rá, hogy ne tegyem. Kapok egy utolsó esélyt, hogy megváltozzam és elpusztítsam a Netherbrain-t, de én mégis úgy döntök, hogy Bhaal nevében rabszolgasorba taszítom és megtizedelem Baldur’s Gate-et. Megkaptam a boldog, véráztatta befejezést. Lae’zel egy ketrecben halt meg az első felvonásban.
(Képhitel: Larian Studios)
Utólag belegondolva hihetetlen, hogy ez az egy társ milyen nagy befolyással volt a BG3 alaptörténetére. Lae’zel nélkül a githyanki mellékszál egyszerűen nem kerül a játékba, így Raphael, a Karsus koronája és az egész Hegyi hágó nagyjából okafogyottá válik. Ez talán úgy hangzik, mint egy nagyszerű módja annak, hogy kizárjam magam néhány fantasztikus játékbeli pillanattól, de azt állítom, hogy Lae’zel hiánya az én esetemben indokolt volt. A Dark Urge számomra a „kanonikus” BG3 története, ami drámaian magasabbra emeli a tétet, mint a szokásos eredeti karakteres végigjátszás.
Tudva, amit most már tudok, azon tűnődöm, hogy Lae’zel utazása talán elterelte volna a figyelmemet a sajátomról, vagy még több mélységet adott volna hozzá. Talán egy kis halott gith befolyás megakadályozta volna, hogy elfoglaljam a jogos helyemet Bhaal Kiválasztottjaként. Talán hagytam volna, hogy Shadowheart elkapja a táborban. Egy dolog biztos: hideg, gyilkos szívem jóságából nem akartam segíteni egy egész rabszolgasorban élő idegen fajnak, így talán jobb is, hogy rábíztam őt azokra a tieflingekre.
Ez a valaha volt legkínosabb BG3-as halál?