A karácsonyi szünetet mindig azzal töltöm, hogy bepótolok egy nagy játékot, amire az év elején nem volt időm. Minden valószínűség ellenére a Baldur’s Gate 3-at már végigjátszottam, úgyhogy ezzel végeztem is. De már nem is az a kérdés, hogy mit fogok játszani, hanem az, hogy mit, mert abszolút a TEVI-t fogom játszani, az új bullet hell metroidvania-t a 2016-os kultikus siker, a Rabi-Ribi készítőitől. Az év elején kipróbáltam a demót, és felbátorodva hagytam ott, és miután belemártottam a lábujjaimat a teljes játékba – de még nem vertem meg -, hivatalosan is lenyűgözöttnek könyvelhettek el. A TEVI már most is a 2023-as év egyik legjobb Metroidvania játékának érződik, és egyértelműen az egyik legnagyobb előrelépés, amit valaha láttam egy folytatástól, legyen az spirituális vagy más jellegű.
A Rabi-Ribi egy aranyos és egyszerű 2D Metroidvania egy nyuszilányról és tündér barátjáról szól, akik lézerrel és kalapáccsal verik át magukat a lövedékekkel teli képernyőkön. Kicsit alap, de a mai napig jól tartja magát, és rengeteg játék utáni mélységet kínál. A TEVI a Rabi-Ribi játékkönyvének ambiciózusabb és bonyolultabb olvasatának tűnik, egészen a nyuszilány főszereplőig (akinek ezúttal nem igazi a füle). Szinte minden szempontból jobban néz ki, jobban hangzik és jobban érződik, bár megértem, hogy a Rabi-Ribi megrögzött rajongóit elriaszthatja néhány változtatás. De mint valaki, aki szerette, de nem egészen szerette az első játékot, boldogan fogadom az újat. Ez nem Rabi-Ribi 2, hanem Rabi-Ribi: More My Speed.
Még egyszer, érzéssel
(Kép hitel: CreSpirit)
A harc a legnagyobb nyertes nálam, a drámaian feljavított pixel art és színpaletta pedig a második helyre szorul. A Rabi-Ribi főhősnőjét, Erinát mindig is kissé nehézkesnek éreztem, míg Tevi – hősnőnket is így hívják – villámgyors. Órákon belül biztos vagyok benne, hogy több támadást oldottam fel, mint az egész előző játékban, és ezek láncolása is sokkal gördülékenyebb. A főnökökön kívül mindig is eléggé semlegesen álltam ahhoz, hogy több ellenséggel kell megküzdenem a Rabi-Ribiben. Itt folyamatosan éhes vagyok arra, hogy stunlockoljak, légzsonglőrködjek és más módon kombózzak ki mindent, ami mozog, mert ez egyszerűen kielégítő.
Amíg vannak olyan fickók, akiket meg lehet ütni, és nincsenek a színkódolt fékezhetetlen állásukban, Tevi lényegében a végtelenségig támadhat, akár a levegőben lebeg, akár teljesen Goomba-veri az alatta lévő fickókat. Vannak könnyű támadások, speciális nehézsúlyúak, felütések, hátraszaltók, pörgőtámadások, késdobások, rengeteg kütyü, és egy rendes kitérés, ami a golyópokolban megszokott vészgomb mellett ül, amit akkor csapkodsz, ha a golyók kicsit túl pokolivá válnak.
(Kép hitel: CreSpirit)
Ráadásul gyakorlatilag az arzenálod minden egyes mozdulatát szó szerint több száz gyűjthető pecsét segítségével állíthatod be a játékstílust meghatározó felszerelésbe. Ez is jóval fejlettebb, mint a Rabi-Ribi jelvényrendszere – mondjuk, 10-szeresével. Az ilyesmit a hozzám hasonló min-max goblinok számára találták ki, és alig várom, hogy órákat tölthessek a leltárban a lehető legbustosabb építmény elkészítésével.
Ha van is egy hátránya a Tevi által megnövelt erőnek és mobilitásnak, valamint a harcrendszer környező rendszereinek összetettségének, az az, hogy mindezek a hihetetlenül szórakoztató dolgok úgy tűnik, egy kicsit ellaposították a nehézségi görbét. A képességek kifejezésének felső határa az egekbe szökött, de az ellenségek, akiket a képességek kifejezésére használsz, nem olyan kegyetlenek. Emlékszem, hogy a Rabi-Ribi annyira nehéz volt, nos, nehéz módban, hogy a nehézségi fokozatot normálra csökkentettem. Tevi eközben a lehető legmagasabb nehézségi fokozaton gondolkodtam. Engem személy szerint ez nem igazán zavar; a magasabb nehézségi fokozatok valóban húsba vágó kihívást jelentenek, és a nyers kihívás helyett sokkal inkább arra szeretnék motiválódni, hogy kipróbáljam magam az általam lebilincselőbbnek tartott játékmenetben. Ha közel lehetetlen bullet hell élményt akarnék, akkor egy tisztán vérbeli bullet hellt játszanék.
Metroidvania-lite
(Kép hitel: CreSpirit)
Hasonló növekedési fájdalmakkal küzd a Tevi elöljáróban a történet, és ez az a pont, ahol egy kicsit inkább a Rabi-Ribi-diákokhoz igazodom. Mint a játékmenetet előtérbe helyező játékos, nem érdekel a narratíva tényleges felépítése és kohéziója. Úgy tűnik, mintha egy túlzsúfolt fantasy-zagyvaság lenne, amit szimpatikus és jól megszólaltatott karakterek hordoznak, ami számomra rendben is van. Nem úgy jöttem a nyuszilányos golyópokolba, hogy irodalmi mesterkurzust vártam vagy kerestem volna. És őszintén szólva azt sem tudnám megmondani, hogy mi történt Rabi-Ribiben.
Ami engem érdekel, az az, ahogyan Tevi története néha korlátozza a felfedezést, méghozzá olyan módon, ami a Rabi-Ribiben sokkal ritkábban fordult elő. Gyakrabban, mint szeretném, elindulok egy új területnek vagy titkos útnak tűnő terület vagy titkos ösvény felé, csak azért, hogy valaki a csoportomból elforduljon, és visszapásztoroljon a következő sztoriütem felé. A TEVI bizonyíthatóan ambiciózusabb, igen, de szigorúbb is. A nem-linearitás következésképpen csökkent, így látszólag nincs annyi hely a szekvenciatörésre és hasonlókra.
(Kép hitel: CreSpirit)
A Metroidvania műfaj kereső-akció csontjai itt vannak, és jól működnek, ha kihasználjuk őket, de az új területek felfedezése nem az élmény gerince. A TEVI-ben még mindig rengeteg olyan tárgyat és fejlesztést lehet találni, amelyekért érdemes felfedezni és visszamenni, és a játék ezen a mikroszinten nagyon jól működik Metroidvania-ként. Olyan érzés, mintha a legtöbb pálya minden második szegmense rejtegetne valamilyen titkot. De a világtérkép egészét átfogó nagyszabású felfedezés szempontjából nem tértem el annyira a történet által kijelölt ösvénytől, mint Rabi-Ribi. Ez itt sem jelent számomra nagy problémát, egyszerűen azért, mert annyira szerelmes vagyok a harcba, ráadásul imádok stat-fejlesztéseket kotorászni, mint egy litRPG Katamari, de a bennem lévő felfedező örülne egy kicsit több mozgástérnek. Ki tudja, talán a következő órákban ez is megnyílik.
Ezek végső soron apró panaszok egy olyan játékkal kapcsolatban, amit állandóan öröm nézni és játszani. Eddig egyetértek a TEVI 90%-os Steam-pontszámával (a játék egyébként Switch-en is megjelent). Nem nevezném tökéletesnek, mint ahogy a legtöbb játékot sem, de egyre nehezebb letenni, minél többet játszom. Értelemszerűen más, vizuálisan lenyűgöző, és összességében sokkal inkább az én ízlésemnek megfelelő. A Rabi-Ribi folytatásaként megérte várni.