Még mindig tisztán emlékszem a régi Sony Trinitron CRT monitorra, amelyen 20 évvel ezelőtt a GTA: Vice Cityt játszottam. 11 éves voltam, és igen, túl fiatal ahhoz, hogy Tommy Vercetti bőrébe bújva, a jellegzetes teal-pálmafás pólóba öltözve járjam a hamis Miami neonszínű utcáit. De csak azzal a feltétellel játszhattam vele, hogy valójában egyetlen küldetést sem teljesítek.
A vaskos monitor – amely a maga korában lenyűgöző volt – gyermekkori hálószobám sarkában állt, nagylelkű apámtól kaptam, és én az iskolából hazaszáguldottam, hogy az ikonikus Flash FM rádióállomást hallgatva körbe-körbe autózzak. A Wang Chung’s Dance Hall Days című számra való cirkálástól kezdve azon át, hogy egy ház mellett parkoltam le (úgy tettem, mintha az otthonom lenne), miközben a Hall and Oates Out of Touch című számát hallgattam, a GTA: Vice City-nek köszönhetem, hogy életre szóló szeretetemet a 80-as évek zenéje iránt. De ez a játék indította el azt a folyamatos trendet is, ahogyan a GTA-t játszom.
Tudod, a Vice Cityben nem is akartam küldetéseket teljesíteni, csak autókat akartam vezetni. És a The Sims iránti megszállottságomhoz hasonlóan úgy tettem, mintha tényleg ebben a világban lennék, és a saját történeteimet rendezném; a dolgok nagy sémájában elég hétköznapi dolgokat csináltam, de számomra ez volt a legizgalmasabb módja a szabadidőm eltöltésének. Néhány évvel később beléptem a GTA: San Andreas világába, és végül ugyanezt csináltam. A küldetések akár a háttérzene is lehettek volna ahhoz, amit én a fő eseménynek tartottam: magához a világhoz. Nekem mindenem az volt, hogy milyen szemcsés dolgokat lehetett benne csinálni, legyen az egy gyorsétteremben való étkezés, a közlekedési szabályok betartása vagy BMX-biciklizés a környéken.
Még amikor idősebb lettem, és néhány későbbi játék is megjelent, a GTA-val töltött időmhöz mindig ugyanúgy viszonyultam. Sőt, ha valami, akkor ez csak fokozódott, ahogy a világok egyre valósághűbbek lettek, a GTA 5 Los Santos-i helyszíne pedig a fő kampányon kívül is rengeteg mellékes szórakozást kínál. Most, hogy a GTA 6 mindent tartogathat számunkra, tudom, hogy az életszimulátor-szerű elemek lesznek azok, amelyek mindenekelőtt engem fognak megszólítani.
Life’s What You Make It
(Kép hitel: Rockstar Games)
Az eredeti Vice City sok szempontból eléggé behatárolt volt, ami a tényleges lehetőségeket illeti, és sokat kellett hagynom, hogy a képzeletem tegye a dolgát. De az évek során az élménynek ez az oldala csak jobb lett. A San Andreas többet nyújtott, és a GTA 4 is hozzátett az általam vágyott életszimulációs aspektushoz, de csak a GTA 5 megjelenése után kerültem igazán elemembe. Miután eléggé előrehaladtam a korai küldetéseken ahhoz, hogy Michaelre váltsak, rögtön belevetettem magam a Los Santos-i életbe.
Kirándulásokat tettem a moziba, a házában lógtam, jógáztam és tévét néztem, úgy játszottam a GTA 5-t, mintha egy csendes, békés életet élnék, távol a világ összes akciójától, aminek szintén otthont adott. Annyi mindent lehet csinálni és látni a hatalmas városban, amiről csak álmodni tudtam, amikor Vercettivel együtt ültem a nagy, vaskos CRT-monitor mögött évekkel ezelőtt.
(Kép hitel: Rockstar Games)Boldog Grand Theft Adventet!
(Kép hitel: Rockstar Games)
Üdvözöljük a Grand Theft Adventben – a Rockstar tartós bűnügyi szimulátor-sorozatának egy hónapon át tartó ünneplésében. Ne feledd, hogy a GTA 6 tudósításunkban minden nap többet találsz decemberben.
A világ tényleg úgy éreztem, hogy a saját virtuális életemet élem, biztonságosan vezetve az utcákon, mint minden jó polgár, és itt-ott megállva, hogy újabb ruhákat vegyek, teniszezzek vagy strandoljak. A kisebb melléktevékenységek iránti vonzalmam miatt hamar beleszerettem a Yakuza-sorozatba, amely tele van Sega-játékokkal, amelyekkel a játéktermekben játszhatsz, éttermekkel, ahol ehetsz, és karaoke-bárokkal, sok más egyéb dolog mellett.
Lehet, hogy ma már egy olyan világban élünk, amely hemzseg az életszimulátoroktól, amelyek valóságos őrületbe kergetnének engem, de akkoriban a The Sims tényleg élen járt. Bár hatalmas rajongója voltam a Maxis játékának, mégsem tudtam úgy autózni egy nyitott világban, mint a Rockstar akció-kalandjában. A Vice City akkoriban olyan űrt töltött be számomra, amit más játék nem tudott, és most, hogy a GTA 6 visszavisz minket azokba az utcákba, ahol egykor Micheal Jackson Billie Jeanjét hallgatva kocsikáztam, talán végre úgy élhetem át, ahogy mindig is szerettem volna.
Nemcsak a város modern kori megvalósulása izgalmas, hanem az is, hogy milyen lehetőségek rejlenek benne a life-sim funkciók tekintetében. A GTA 6 trailere nem sokat árult el arról, hogy mi mindenre lehetünk képesek a tekintetben, de a közösségi média elemekre utaló utalásokkal, az ismerős helyszínekre való bólogatásokkal és a floridai életet idéző különböző bohóckodásokkal nincs kétségem afelől, hogy a GTA-t a magam módján fogom tovább játszani.
Íme minden idők 5 legjobb GTA leleplező trailer főcímdala.